Tudod-e honnan ered a nőnap és mely országokban hogyan ünneplik?

A Valentin-napot, azaz a szerelmesek napját gyakran gyanúsítják azzal, hogy mára már teljesen elanyagiasodott és csak a virág- és édességárusok számára fontos a nagyobb profit reményében.

Ha úgy gondolod, a nőnappal is valami hasonló lehet a helyzet, akkor tévedsz. A nőnapnak bár nincsenek olyan régre visszanyúló történelmi gyökerei, mint a Valentin-napnak, egy, a nők számára rendkívül fontos időszakban, a XX. század elején jött létre fontos okokból.

Tudod-e honnan ered a nőnap és mely országokban hogyan ünneplik?

Hogyan merült fel az ötlet?

Az 1900-as évek elején a nők egyre elégedetlenebbé váltak munkakörülményeikkel, a rossz fizetéssel és az egyenlőtlen bánásmóddal. 1908-ban például 15 ezer nő vonult fel New Yorkban, hogy rövidebb munkaidőért, több fizetésért és szavazati jogokért tüntessenek. Egy évvel később az Amerikai Szocialista Párt úgy döntött, az Egyesült Államok egész területén meghirdet egy napot, ami a nőről szól, amikor elmondhatják, mit szeretnének és mindenki rájuk figyel. A dátumot február 28-ra tűzték ki, és ezután még néhány évig február utolsó vasárnapja volt a nőnap Amerikában.

Az első hivatalos, több országra kiterjedő nőnapra azonban nem Amerikában, hanem Európában került sor. 1910-ben Koppenhágában, a dolgozó nők második nemzetközi konferenciáján a Német Szociáldemokrata Párt tagja, Clara Zetkin azt javasolta, legyen minden évben egy egységes nőnap, melyet minden évben megtartanak és amelyen a nők előállhatnak minden kérésükkel. A javaslatot elfogadták és a következő évben, 1911-ben Németországban, Ausztriában, Dániában és Svájcban megtartották az első hivatalos nőnapot, akkor még március 19-én. A dátum 1913-ban változott a világ minden részén egységesen március 8-ra.

Az ötlet az ENSZ-nek is megtetszett, olyannyira, hogy beszálltak a nőnapi rendezvények támogatásába és az 1975-ös évet a nők évének nevezték ki és mindent megtettek, hogy a konzervatívabb országokban is nagyobb elismerést vívjanak ki a nők számára.

 Tudod-e honnan ered a nőnap és mely országokban hogyan ünneplik?

Hogyan ünneplik?

Csakúgy, mint minden más ünnephez, a nőnaphoz is eltérő szokások kapcsolódnak világszerte. Afganisztánban, Örményországban, Kazahsztánban, Montenegróban, Oroszországban, Ukrajnában, Üzbegisztánban, Vietnamban és Mongóliában például a nőnap hivatalos ünnepnap, ezzel együtt munkaszüneti nap. Kínában, Nepálban és Madagaszkáron ugyanakkor csak a nők kapnak szabadságot erre a napra.

A legtöbb országban a férfiak nőnap alkalmából kisebb ajándékokkal lepik meg nő ismerőseiket, családtagjaikat és kedvesüket. Olaszországban a sárga mimóza számít tradicionális ajándéknak ezen a napon, míg máshol, így például nálunk is a virág mellé a legtöbb esetben jár egy kis édesség is.

Ebből a rövid történelmi visszatekintésből is látszik, milyen jelentőségteljes okokból jött létre a nőnap több mint száz évvel ezelőtt.

Tudod-e honnan ered a nőnap és mely országokban hogyan ünneplik?

Minden kedves hölgy olvasónknak nagyon boldog nőnapot kívánunk!

Speak Your Mind

*

Ezt olvasta már?


Istennel beszélget egy ember: - Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol. Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az embernek, hogy betekintsen. A ...