Törzsek és rituálék

Csapatépítés vagy közösségépítés

Az emberek ősidők óta törzsekbe tömörültek – vallási, etnikai, politikai, vagy akár a zenei ízlésük szerinti csoportokba, amelyek egy vezető és egy eszme köré gyűlve alakultak ki. Az emberi természet már csak ilyen. Mára ráadásul az internet elsöpörte a törzsek kialakulásának földrajzi, anyagi és időbeli korlátait. A blogok, közösségi hálózatok és portálok segítségével tízmilliók szerveződhetnek törzsekbe érdeklődésük szerint, például mert iPhone-imádók vagy elkötelezett szavazói egy pártnak, vagy mert új módon küzdenek a globális felmelegedés ellen.

Na de ki fogja vezetni ezeket a törzseket?

Ez még mindig az egyén feladata – olyan emberé, mint te vagy én. Olyan emberé, aki szenvedélyesen érdeklődik valami iránt. Ha valaki változtatni szeretne, ma már van ehhez egy remek eszköz. Ráadásul karnyújtásnyira. Ha elszalasztod a lehetőséget, hogy vezető legyél, az a veszély fenyeget, hogy örökké a “birkalétrán” kell másznod – azaz olyasvalakivé válsz, aki sose kérdez rá, hogy tényleg jó-e a feltétel nélküli szófogadás! Aki azt hiszi, hogy a vezetés másoknak való, az gondolja át újra – a vezetők a legelképesztőbb helyekről kerülnek elő.  Godin éppen ezt célozza: gondolkodj el, van-e neked is egyedi lehetőséged arra, hogy vezesd a munkatársaidat, ügyfeleidet – vagy épp egy egészen újonnan összetoborzott embercsoportot: befektetőket, hívőket, a hobbijuknak élőket – vagy az ilyesfajta könyvek olvasóit… Törzsfőnökké válni ugyan nem könnyű – de aki ezt elolvassa, ráébredhet, hogy sokkal könnyebb, mint képzelte. Seth Godin tíz nemzetközi sikerkönyv, köztük a The New York Times bestsellere, a The Dip szerzője. Könyveit több mint huszonöt nyelvre fordították le eddig, és olyan sikeres műveket jegyez, mint a Permission Marketing, a Purple Cow (Mi a bőgés? HVG Könyvek) és a Meatball Sundae (Hab a tortillán, HVG Könyvek). Seth Godin az egyik alapítója és vezérigazgatója a Squidoo.com-nak (egy hatalmas és intenzíven növekvő törzsnek), és ő a világ egyik legnépszerűbb üzleti bloggere is.

Seth Godin amellett érvel, hogy az Internet véget vetett a tömegmarketingnek és felélesztett egy emberi társadalmi formát a múltból: a törzseket. A közös nézeteken és értékeken alapuló törzsek lehetőséget teremtenek a hétköznapi embernek arra, hogy vezető legyen és nagy változásokat vigyen végbe.

Speak Your Mind

*

Ezt olvasta már?
sethgodin


Egy olyan világban, ahol túl nagy a választék és túl kevés az idő, nyilvánvaló reakciónk, hogy csak szimplán semmibe vesszük az átlagos cuccokat. Seth Godin marketing guru kisilabizálja, hogy amikor ...