Érdekes módszerrel bírja mozgásra ügyfeleit egy amerikai biztosító

GyaloglasA Blue Care Network egészségbiztosítással foglalkozó cég felhívta túlsúlyos ügyfelei figyelmét, hogy 20%-kal felemeli biztosításuk díját, ha nem kezdenek el mozogni.

A cég egy orvoscsoport bevonásával kezdett bele az egyedülálló programba. Az előzetes felmérésekből kiderült, hogy ügyfele közül több mint 6500 küzd súlyproblémákkal. Az egészségtelen mértékű túlsúly szívbetegségekhez, magas vérnyomáshoz és cukorbetegséghez vezethet.

Az amerikai biztosítótársaságok éppen ezeknek a betegségeknek a kezeltetésére fizetik ki a legtöbb pénzt éves szinten, innen jött a Blue Care ötlete is, mely hozzájárul az ügyfelek egészségesebb életmódjához, ezáltal csökkentve a fent említett, költséges betegségek kialakulását.

A biztosító az egyik legjobb motivációs erőt, a pénzt választotta, azaz kijelentette, hogy felemeli túlsúlyos ügyfelei biztosítási díját, ha nem kezdenek el sétálni fogyásuk érdekében. A cél napi átlagos 5000 lépés megtétele.

A próbálkozás sikeresnek mondható, hiszen az érintettek 97%-a vágott bele a sétaprogramba. Voltak olyan családok, ahol senki nem kezdett el mozogni vagy mindannyian félbehagyták a gyaloglást, nekik csaknem 2000 dollárnál többet kellett összesen kiadniuk egy év alatt, a magasabb biztosítási díj miatt.

A résztvevők egészségi állapotát rendszeresen felmérő orvoscsoport vezetője, Dr. Caroline Richardson szerint még több ilyen programra lenne szükség.

“Valóban felvet néhány etikai kérdést a biztosítási díjak ilyen módon történő megszabása, de arra számítunk, hogy a jövőben lesz még ilyen törekvés. Sokan kezdtek bele a gyaloglásba a kedvezőbb anyagi feltételek miatt és a program végeztével meglepően sokan maradtak aktívak, még azok közül is, akik eleinte zúgolódtak az ötlet miatt” – összegzett Richardson.

Forrás: Health.com

Speak Your Mind

*

Ezt olvasta már?
e9ab02_5bf89ac553822809c55de647caf1a9fc


Orvosi megfigyeléseket követően tudományosan is bizonyítottá vált, hogy a jóga remek eszköze lehet az egészségmegőrzésnek és a vérnyomást is hatékonyan csökkenti. A Pennsylvaniai Egyetem kutatója, Dr. Debbie Cohen által vezetett ...