Fényterápia – a sötét gondolatok ellen

  Ősszel, amint az első sárga levelek lehullanak, egyeseknél a nyáron oly jellemző jókedv egyszerre elmúlik, a napfényes évszakban felhalmozott energiatartalékok leapadnak. Állandóan fáradtak, melankolikusak, nehezükre esik reggelente felkelni. Nem is szólva arról, hogy ellenállhatatlan vágyat éreznek az édességek és a tésztafélék iránt, ami persze nem múlik el nyomtalanul – ilyenkor persze felszednek néhány kilót.   A szakorvos szerint ezek a klasszikus, "szezonális" depresszió tünetei, amelyek nem olyan súlyosak. A téli időszakban kezdődő és az annak az időtartamára korlátozódó depresszió esetén az állandósult rosszkedven, fáradtságon, gyengeségen kívül álmatlanság, … [Read more...]

Beteggé, boldogtalanná tesz a magány – Szerencsére ki lehet gyógyulni belőle

Van, aki egyedüllétre vágyik, de senki se akar magányos lenni, és főleg azért nem, mert az senkinek se jó. A magányosság nemcsak boldogtalanná teszi az embert, hanem kutatások tanúsága szerint halálozási ok is. A magány rossz mentális állapottal is összeköthető, ám ami ennél is meglepőbb: olyan bajokkal, mint a szív- és érrendszeri megbetegedések, a magas vérnyomás és a demencia.   "A magányosság közegészségügyi probléma, amellyel sürgősen foglalkozni kell" - idézte Laura Fergusont, a Kampány a Magányosság Megszüntetéséért nevű, a problémával foglalkozó szervezeteket összefogó szövetség igazgatóját a BBC News. "Összefüggésben hozható a korai elhalálozással, ráadásul a … [Read more...]

A sírás igenis egészséges

  Egyre több televízió műsor bizonyítja be, hogy a sírás igenis egészséges, és nemhogy nem kell szégyellni, sokkal inkább jót tesz, ha kisírjuk magunkat, mintha visszafojtjuk az érzelmeinket. Például a legutóbbi X Faktor széria zsűritagok szinte mindegyik versenyzőt végigkönnyezték a műsorban. A feltevések után valóban megkérdezhetjük magunktól, tényleg jobb, ha sírunk bizonyos helyzetekben? Egy kutatás eredménye szerint igen. Az Indianai Egyetem által elvégzett kutatások alapján például azok a sportemberek, akik néha egy-egy nem jól sikerült meccsük után kisírják magukat, hosszabb távon képesek jobb teljesítményt felmutatni, mintha magukba fojtanák érzelmeiket. Maga a … [Read more...]

NLP – Érzelmi tréning

"Nem kell ahhoz semmi különleges ok, hogy jól érzed magad- egyszerűen elhatározod, hogy azonnal boldog leszel, egyszerűen csak azért, mert élsz, egyszerűen azért, mert így akarod." (Anthony Robbins) ÉRZELMI TRÉNING, AVAGY közösen és egyedül... Gyere el bemutatónkra, hogy megízleld, lásd, halld, megéld és megtapasztald, mit is sajátíthatsz el 4 napos tréningünkön! és vegyél részt tréningünkön, mert   Azt  az érzelmi tapasztalatot, érettséget és érzékenységet, amit az NLP tréningünkön sajátíthatsz el, élményszerűen sehol máshol nem tanulhatod, tapasztalhatod meg, csak nálunk, csupán 4 nap alatt!   Megszületésünk óta rá vagyunk utalva mások gondoskodására, … [Read more...]

Sok a depressziós

A depresszió nem évszakhoz, nem embertípushoz, nem életkorhoz kötődik, hanem energiahiányos állapot váltja ki és bizony nem válogat. A depresszió jelentése: levert lelki állapot, leromlott hangulat, nyomáscsökkenés. Milyen érdekes kifejezések, ugye? Levertség: miért hagytad magad leverni? Leromlott hangulat: hogyan engedheted meg magadnak azt a luxust, hogy leromoljon a hangulatod? Nyomáscsökkenés: csökkent az energia szinted, alacsony rezgésszámon, alulműködve tengeted a léted. Néhány jó tanács, amely valóban segít Ujfalusi Mártától, a Harmonet tanácsadójától!   Kutatások bizonyítják, hogy Európa lakosságának közel 60 százaléka a depresszió valamelyik típusában szenved. Gondolhatnánk, … [Read more...]

Vigyázat a sok túlórával!

A rendszeres túlórázás növeli a depresszió kockázatát Brit hivatalok több mint kétezer dolgozójával végzett hosszan tartó kutatás eredményeként a szakértők megállapították, hogy a szokásos munkaidőnél napi 3-4 órával tovább dolgozók esetében lényegesen nagyobb a depresszió kialakulásának kockázata, mint a nem túlórázó alkalmazottaknál. A londoni University College és a helsinki Finn Intézet szakértői eredményeiket a PLos ONE című szaklapban mutatták be. A tanulmány elkészítésében 1626 férfi és 497 nő vett részt, akiknek átlagéletkora 47 év volt. Átlagosan 3,8 illetve 7,2 éven át követték figyelemmel munkaidejük és túlóráik alakulását. Tizenegy százalékuk átlagosan 11 órát vagy … [Read more...]

Boldogság receptek

Állandó rohanás, feszültség, szőnyeg alá söpört konfliktusok...     Mindentudó természet Az idegesség és kimerültség legjobb ellenszere a természet közelsége! Ezért igyekezzen minél több időt a szabadban tölteni – már egy félórás séta is megnyugtatja az embert. Ha teheti, induljon útnak családjával vagy barátaival. Pihenés napközben Hétvégére ne szervezzen túl sok programot. Persze, az jó, ha együtt csinál valamit a család, ám arra is maradjon idő, hogy legalább az egyik nap ráérős tétlenségben telhessen. Igyekezzen beiktatni egy délutáni pihentető alvást is! Derűsen a szürke hétköznapokon is? A sportolás nem csak karcsúvá varázsolja: mozgás közben … [Read more...]

Átlagember vs. Sikerember

ÁTLAGEMBER 65 kiló, 166 cm magas, barna hajú, barna szemű Várható életkora 60 év felett van Csak magyarul beszél és sírva vígad. Évente 73 kiló húst, 335 tojást, 30 kiló zsíradékot 62 kiló krumplit, 500 duplát, 35 liter bort, 87 liter sört, 9 liter töményet fogyaszt. 2 és fél kiló dohányt szív el. Az átlagnál jobb vagy, az átlagnál szebb vagy! Az átlagnál jobb vagy, az átlagnál szebb vagy! Közép-Európában él, ahol az évi középhőmérséklet 10 C fok Átlagban napi 5 órán át süt rá a nap Évente 10 könyvet olvas, 137 újságot vesz. Kétévente jár színházba, 15 ezer forintja van a takarékban. 4151 forintot keres havonta, Harmadmagával él egy lakásban, amelyben … [Read more...]