Miért késztet mozgásra a zene?

Ha meghallunk egy ritmikus melódiát, azonnal megmozdulunk rá, sőt egy kellemes muzsika hallatán még jókedvre is derülünk. Az érzelmek, a zene és a mozgás közös gyökrét sokan kutatták már. Egy Dartmouth-i kutatócsoport most egy újabb érdekes kísérlettel próbálta megfejteni a titkot. Amerikai egyetemisták kontra kambodzsai törzs A kísérletben két teljesen más életmódot élő alanyokat választottak. Az egyik csoportban amerikai egyetemistákat vizsgáltak, a másikban pedig egy kambodzsai törzs tagjait tesztelték. A résztvevőknek mozgással illetve zenével kellett kifejezniük az öt alap érzelmet, a dühöt, boldogságot, nyugodtságot, félelmet és szomorúságot. Mindezt egy számítógépes program és … [Read more...]

Gyökerek II.- önismereti tréning

MEGHÍVÓ Szeretettel meghívunk a Gyökerek II. című  két napos tréningre. A részvételnek  nem feltétele a GyökerekI. elvégzése Jelentkezz mielőbb, mert maximum 12 résztvevőt várunk és már csak pár üres hely van! A program október 12-13-án lesz megtartva. „Minden Út kezdete, hogy tudd honnan indulsz!” Ha meghozunk egy döntést, azt beidegződéseink befolyásolják. Mint ahogy azt is, hogy mely külső – belső ingerekre figyelünk, mit érzünk és hogy mindezt hogyan értelmezzük. Végül, hogy eszerint cselekszünk-e? Ahhoz, hogy megszabadulhassunk szüleink jó szándékú üzeneteitől, mondataitól, kapcsolódási mintázataitól, egyre inkább autonómmá kell válnunk. Hiszen ezek egy része … [Read more...]

A Facebookozás növelheti az önbizalmat és javíthatja az önértékelést

Egy egyetemi kutatás eredményeit figyelembe véve arra lehet következtetni, hogy a Facebook nevű közösségi oldal használatának pszichológiailag fontos és előnyös hatásai lehetnek. A Cornell Egyetemen, 88 tanuló bevonásával végzett tesztekből az derül ki, hogy az oldal használata során az emberek megerősíthetik, feljavíthatják önértékelésüket, mivel a profiljuk lehetővé teszi a számukra, hogy kiemeljék az általuk legnagyobbra tartott tulajdonságaikat. A tudósok azt is megfigyelték, hogy sok diák, miután kritikát kapott valami miatt, gyakran akaratlanul is bejelentkezett a Facebookra és megnézte saját adatlapját, valószínűleg azért, hogy visszanyerje önbizalmát. "Az emberek többsége úgy … [Read more...]

Karácsonyi ajándék

Ha közeledik a karácsony mindenkin elhatalmasodik valami furcsa vágy az ajándékozási láz, mindent megteszünk, hogy valami szép és kedves karácsonyi ajándékot vegyünk a szeretteinknek. Mert nincs is szebb dolog, mint ajándékot adni és örömet okozni valakinek, akit nagyon szeretünk. Milyen karácsonyi ajándékot vegyünk? Hol érdemes vásárolni? Ezekkel a gondolatokkal foglalkozunk így karácsony tájékán, mert mindenki szeretne adni valamit ha mást nem is legalább egy kis szeretettet ilyenkor az ünnepekhez közeledve. Valószínűleg ismerős a szituáció: Álmatlanul forgolódsz az ágyadban és azon töröd a fejed vajon mit vegyek karácsonyi ajándéknak azoknak, akik kedvesek nekem, akiket … [Read more...]

Megtalálták a boldogság titkát

Az intelligencia, pontosabban a mérőszámának tekintett IQ (intelligenciahányados) és a boldogság közti kapcsolatot keresve brit kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy boldogtalanabbak az alacsonyabb IQ-jú emberek. A 6870 ember adatainak elemzésével készült tanulmány szerzői ugyanakkor rámutatnak, hogy az alacsonyabb intelligencia gyakran jár együtt kisebb bevétellel és gyengébb mentális egészséggel, amelyek ugyancsak hozzájárulnak a boldogtalansághoz, és a korai segítő programok sokat javíthatnak a felnőttkori esélyeken. A University College London kutatói egy angliai felmérés, a felnőttek pszichiátriai állapotát vizsgáló APMS adatait elemezték. A felmérésbe bevont … [Read more...]

A boldogság öt egyszerű kelléke

A mai rohanó, nehézségekkel teli világban sokan küszködnek általános rosszkedvvel, amely amerikai pszichológusok szerint könnyen leküzdhető lenne, ha egy kicsit jobban figyelnénk magunkra és persze egymásra, és betartanánk néhány egyszerű életvezetési szabályt: 1. Mosolyogj! – egy híres amerikai színésznő már az 50-es években megmondta a tutit, hogy „senkit nem érdekel ha rossz a kedved így, akár jól is érezheted magad”- azaz egy rosszkedvű, állandóan panaszkodó embert kerülnek mások, ha jókedvű vagy, és sokat mosolygsz, könnyebb barátokat szerezni, szívesebben töltenek időt mások is a társaságodban, amitől Te is jobban érzed majd magad. 2. Ismerkedj! – a jókedv és a boldogság másik … [Read more...]

Bármin lehet nevetni, csak idő kérdése?

  Vajon mennyi időnek kell eltelnie egy tragikus esemény után, hogy egy humorista már anélkül csinálhasson viccet belőle, hogy a nézők ízléstelennek tartanák? És tényleg csak az idő számít? Egy teória szerint a kulcstényező a pszichológiai távolság, vagyis, ha már kellő mértékben eltávolodtunk az adott szituációtól, akkor már képesek vagyunk akár nevetni is rajta. Egy friss vizsgálat azonban tovább gondolta mindezt, és azt állítja, a pszichológiai eltávolodás mellett még egy fontos tényező számít, mégpedig az, hogy az adott esemény mennyire volt fájdalmas, netán erőszakos. Peter McGraw, a Colorado Boulder Egyetem Humorkutató Laboratóriumának vezetője a Psychological … [Read more...]

Anya, itt aludhat a barátom? Így kezeld kamasz gyermekeid szerelmi életét

Egyszer eljön az az idő, amikor az aranyos, rózsás arcú kis óvodásból, iskolásból langaléta, borotválkozó kamasz fiú vagy magas sarkúban egyensúlyozó kamasz lány lesz, akinek ráadásul a szerelmi élete is elkezdődik. Riadókészültség és vadászpuska helyett inkább a józan eszedet keresd elő, hiszen a helyzet kellő belátással és higgadtsággal jól kezelhető. Ne légy vaskalapos Az első és legfontosabb kamasz gyermeked szerelmi életének megértéséhez és elviseléséhez az, ha belenyugszol abba, hogy a mai fiatalok sokkal modernebb életet élnek, mint húsz-harminc évvel ezelőtt. Hiába hasonlítgatod a jelen nemzedékét a sajátodhoz, gyermekeid szemében csupán pókhálós öregnek tűnsz a "bezzeg … [Read more...]

Jól szeretni

Ez az a tudomány, amit mindenki művel valamilyen szinten, de amiben mindenki magiszter fokozatra vágyik. Ha lenne egy olyan tankönyv, aminek utasításait betartva az összes tévedésünket, félrelépésünket, elhibázott döntéseinket kiküszöbölhetnénk, akkor nyilván szívrepesve lennénk használói. Szomorú hír, hogy ilyen nincs, viszont örömteli az, hogy azért vannak támpontok ez ügyben. Mondd ki, amit érzel Sokan giccsesnek érzik, mert nagyon rossz csöpögős filmekben láttak hasonlót. Vagy  azzal védekeznek: minek mondjam ki, ami nyilvánvaló? Érzi a másik, hogy szeretem, nem? Akkor meg minek bizonygatni? Az olyan nyálas dolog. Más meg azt hiszi, azzal, hogy szerelmet vall, gyengébb lesz, … [Read more...]

Csakrák és életerő-tudatosság

Ha megtanuljuk harmonizálni a csakráinkat, könnyebb lesz egészségesen tartani a testünket, lelkünket, megtalálni az egyensúlyunkat és megoldani a problémáinkat.   „Az isteni lényeg az erő hét fokozatán keresztül van biológiai rendszerünkbe ágyazva, s ez a tudás elvezet bennünket személyes erőnk kifinomult, magas szintű használatához.” (Caroline Myss) A csakrák azok az energiaközpontjaink, amelyek szétosztják és áramoltatják az életerőt a testünkben és tartalmazzák a tanulnivalóinkat, megoldandóinkat. Mik azok a csakrák? A csakra szó szanszkrit eredetű, jelentése: kerék, energiaörvény, láthatatlan energiaközpont, amelyen keresztül az emberi szervezet több szinten kapcsolódik … [Read more...]