Anya, itt aludhat a barátom? Így kezeld kamasz gyermekeid szerelmi életét

Egyszer eljön az az idő, amikor az aranyos, rózsás arcú kis óvodásból, iskolásból langaléta, borotválkozó kamasz fiú vagy magas sarkúban egyensúlyozó kamasz lány lesz, akinek ráadásul a szerelmi élete is elkezdődik. Riadókészültség és vadászpuska helyett inkább a józan eszedet keresd elő, hiszen a helyzet kellő belátással és higgadtsággal jól kezelhető.

Ne légy vaskalapos

Az első és legfontosabb kamasz gyermeked szerelmi életének megértéséhez és elviseléséhez az, ha belenyugszol abba, hogy a mai fiatalok sokkal modernebb életet élnek, mint húsz-harminc évvel ezelőtt. Hiába hasonlítgatod a jelen nemzedékét a sajátodhoz, gyermekeid szemében csupán pókhálós öregnek tűnsz a “bezzeg az én időmben” kezdetű mondatokkal.

 

Már nem a fiú csókol először

A mai kamaszok – legyen bár ez jó vagy rossz – sokkal szabadabbak a szerelemben is, s bár a régi szabályok zöme jó volt és biztonságot, kiszámíthatóságot adott, ezeket a mai fiatalok majdhogynem mind a sarokba vágják. Arra is rácsodálkozhatsz, hogy már nem minden lány várja meg, míg a fiú kezdeményezi az első beszélgetést vagy csókot, és ahhoz is hozzá kell szoknunk, hogy az intim együttléttel sem várnak a házasságig vagy tizennyolc éves korukig. Az illem- és öltözködési szabályok sem ugyanazok már, bár ez nem jelenti azt, hogy a tinédzser lányodnak olyan ledéren kell öltözködnie, mint az imádott bálványainak. Jobb, ha felkészülsz hát, hogy amit te evidensnek tartottál kamaszkorodban, az már a legtöbb kamasz szemében őskori maradványnak minősül, még akkor is, ha értelme volt – és a “na ugye, én megmondtam” kezdetű mondatokkal sem hozhatod őket vissza.

 

Fogadd el, hogy fel fog nőni

A legtöbb szülő szíve összeszorul, mikor először téblábol haza a gyerek szerelmesen, hiszen ez az első jele annak, hogy hamarosan  kirepül majd otthonról. De ahogy már nem erőltetheted rá a masnis vagy kisautós ruhát, úgy a kamaszkori folyamatokat sem állíthatod meg: a gyerkőc egy nap fel fog nőni, akár akarod, akár nem. Ez persze sokszor ijesztő, hiszen ki tudja, hogyan fog boldogulni a nehézségekkel, de azzal biztosan nem segítesz neki, ha vattába bugyolálod, és nem engeded sehová, mondván, ráér még. Persze ez nem jelenti azt, hogy egy tizennégy évesnek mindent meg kell engedni a kamaszkor nevében, az értelmes szabályokra szükség van, de mindig a gyerek életkorához és élethelyzetéhez igazodva. Abba is bele kell nyugodnod, hogy egy idő után nem te leszel gyermeked legfőbb bizalmasa és példaképe, hanem a barátai. Ettől még a ti jó viszonyotok is megmaradhat, és beszélgethettek is, de legtöbbször ezt neked kell kezdeményezned. Ilyenkor az érzelmi támogatásodat is kifejezheted, hiszen bár nem mutatja, ez sokat jelent a kamasznak is. Igyekezz megérteni a lelkiállapotát, akkor is, ha valami nevetséges sztárba szerelmes, vagy ha úgy érzi, a viszonzatlan érzelmei megőrjítik, és ez a világ legnagyobb tragédiája. Bár kamaszkorban épp leválik rólad, de ettől még maradhattok barátok, és ehhez a másik türelmes, okoskodó megjegyzések nélküli meghallgatása és megértése is hozzátartozik.

 

Készítsd fel jó előre a veszélyekre

A beszélgetések azért is fontosak, mert ezeken keresztül felkészítheted gyermeked a kamaszkorral járó veszélyekre. Az iskolai felvilágosító óra messze nem elég ehhez, hiszen már kisiskolás korától fontos, hogy az életkorának megfelelően beszélgess a gyerekkel a szerelemről és a nemiségről. Ez kezdetben biztonsági szabályokból áll, például meg kell tanítanod neki, hogy bizonyos testrészeit idegen nem érintheti meg, vagy hogy ne álljon szóba ismeretlenekkel akkor sem, ha csoki van náluk. Emellett igenis az alsósnak is tudnia kell, hogyan – és hogyan nem – készül a kisbaba, és hogyan jön a világra. Kiskamaszkorban ezek a beszélgetések már kibővülhetnek, de nem a méhecskés történetekkel, hanem kínos feszengés nélküli beszélgetésekkel a bulizásról, szerelemről, a szeretetről és a szexről. Emellett nagyon fontos a tíz-tizenkét éves gyerekkel megértetni, mi minden történik majd vele kamaszkorában, így amikor először elkezd fájni egy lány hasa, vagy a fiú ébred nedves ágyneműben, nem rémül meg annyira a változásoktól. Fontos, hogy valós információkat adj gyermekednek arról, hogyan lehet teherbe esni, milyen nemi betegségek vannak, mikorra fejlődik ki egy női mell, vagy mit tegyen, ha ott nő szőr rajta, ahol addig sosem, mert kortársaitól általában hihetetlenül eszement tanácsokat kap. Ilyenkor jó, ha nem keresgéled feszengve a megfelelő testrészeket illető szavakat, döntsd el előre, hogy mit hogyan nevezel, de sem trágárnak, sem prűdnek nem érdemes lenned.

Ha ezek a beszélgetések nem  formálisak vagy teátrális jellegűek, hanem természetesek, akkor a gyerek is könnyebben meri feltenni a kérdéseit, vagy meséli el élményeit. A szerelemről és a rajongásról, vagy a párkeresésről is ugyanúgy beszélnetek kell, mint a testiségről. Ne az internetről derítse ki, mi kell egy jó párkapcsolathoz, vagy mit tegyen, ha valaki szakít vele. Az internetes csetelés veszélyeire is figyelmeztetned kell, ahogy arra is, hogy egyedül ne menjen haza egy buliból sem, vagy hogy ne igyon az otthagyott poharából – mert időközben bármi kerülhet bele.

 

Kellenek a korlátok

Amellett, hogy igyekszel baráti viszonyt kialakítani kamasz gyermekeddel, még ugyanúgy fel kell állítanod a korlátokat is. Muszáj megbeszélnetek, mit lehet, és mit nem, de ez nem jelenti azt, hogy minden egyes apró részletbe bele kell szólnod, vagy tanácsokat osztogatnod – a kevesebb ilyenkor több. Az iskola utáni programjairól a kamasznak is szólnia kell otthon, ahogy azt is meg kell beszélnetek, mikor és hogyan jön haza egy buliból, vagy kinél alszik ott. Az sem árt, ha ismered a barátait, az aktuális szerelmét is, és el kell döntened, mikor engeded meg azt, hogy egyikük a másikuknál aludjon. Ha már itt tart a kapcsolatuk, akkor beszéljetek a fogamzásgátlás kérdéséről is, inkább te ajánlj nőgyógyászt a lányodnak, vagy vegyél egy csomag óvszert a fiadnak, mint hogy a kínos rendelő vagy vásárlás elől menekülve úgy feküdjenek le valakivel, hogy nem védekeznek. Persze ha megtörténik a baj, akkor is a gyermeked mellé kell állnod – akár öt, akár tizenöt éves, azért mindig a tiéd marad.

 

forrás: Fessler Emma, life.hu

Speak Your Mind

*

Ezt olvasta már?


Ez az a tudomány, amit mindenki művel valamilyen szinten, de amiben mindenki magiszter fokozatra vágyik. Ha lenne egy olyan tankönyv, aminek utasításait betartva az összes tévedésünket, félrelépésünket, elhibázott döntéseinket kiküszöbölhetnénk, ...