A Facebookozás növelheti az önbizalmat és javíthatja az önértékelést

facebook_2_1Egy egyetemi kutatás eredményeit figyelembe véve arra lehet következtetni, hogy a Facebook nevű közösségi oldal használatának pszichológiailag fontos és előnyös hatásai lehetnek.

A Cornell Egyetemen, 88 tanuló bevonásával végzett tesztekből az derül ki, hogy az oldal használata során az emberek megerősíthetik, feljavíthatják önértékelésüket, mivel a profiljuk lehetővé teszi a számukra, hogy kiemeljék az általuk legnagyobbra tartott tulajdonságaikat.

A tudósok azt is megfigyelték, hogy sok diák, miután kritikát kapott valami miatt, gyakran akaratlanul is bejelentkezett a Facebookra és megnézte saját adatlapját, valószínűleg azért, hogy visszanyerje önbizalmát.

“Az emberek többsége úgy vélekedik a Facebookozásról, mint valami értelmetlen időpocsékolásról. A kutatásaink szerint azonban pszichológiai szempontból ez egy igenis fontos tevékenység lehet, mely nagy mértékben hozzájárulhat mentális és lelki jóllétünkhöz” – mondta Jeff Hancock, a kutatás egyik ötletgazdája.

“Mindez arra is magyarázatot adhat, hogy miért töltenek egyesek rendkívül sok időt a közösségi oldalon: erre van szükségük ahhoz, hogy egójukat a kellő mértékben alátámasszák és kielégítsék, ez pedig alapvető fontosságú az emberi hogylét szempontjából.”

“Bizonyára megfigyelték már ismerőseik között, hogy egy szakítás, válás után vagy egy olyan vizsga előtt, ami miatt különösen izgulnak, kisebb-nagyobb mértékben átszabják a profiljukat. Az új adatok, idézetek beírása ilyen esetben segít nekik a saját maguk számára is rávilágítani legfőbb belső értékeikre és ily módon ápolni a lelküket.”

Forrás: Health.com

Speak Your Mind

*

Ezt olvasta már?
old_small


Egy kutatás eredményei szerint azoknak, akik idősebb korban is szeretnék megőrizni agyuk frissességét, nincs más dolguk, mint a megfelelő videojátékokkal játszani. Ez a módszer még a hagyományosan ajánlott és alkalmazott ...