Ha meghallunk egy ritmikus melódiát, azonnal megmozdulunk rá, sőt egy kellemes muzsika hallatán még jókedvre is derülünk.
Bolívia sósivatagában járunk, ahol a hófehér sómező felszínén a megkettőződött égbolt lenyűgöző látványa tárul elénk.
Egy új kutatásból kiderült, hogy a kezek aktív használata nagyban segíti a tanulást, és pozitívan hat a gyerekek mentális fejlődésére.
A sejtek képesek genetikailag megfiatalodni pár év alatt az életmódváltás hatására, egy új kutatás szerint.
A mély alvás újratölti az idegrostok szigetelését, ezáltal erősíti az idegeket, – derült ki egy új kutatásból.
Mert nagyon kevés dolog válik kiválóvá, mert a dolgok jól vannak úgy, éppen ahogyan vannak… Mert nagyon kevesen élnek kiváló, nagyszerű életet, mert könnyű beérni a jó élettel. Kérlek légy óvatos, hogy kit utánzol le! Légy óvatos, kihez hasonlóan viselkedsz! Légy óvatos kiket tanulmányozol! Ha a terveik, céljaik, napirendjük, időbeosztásuk és az indokaik arra, hogy amit csinálnak, miért is csinálják úgy, nem egyeznek a Te terveiddel, céljaiddal, elvárásaiddal akkor NEM őket kéne tanulmányoznod, utánoznod és lemásolnod. Találj valakit, aki sikeres, aki osztja a terveidet, céljaidat, időbeosztásodat, napirendedet és nagyon figyelj arra, hogy mit tesz, és azt hogyan teszi! Légy éber utadon!
Te mennyire érzel együtt azzal a maratoni futóval, aki minden versenyét elveszítette, mert nem volt hajlandó eleget edzeni? Te bíznád magad ...
MÉLY BELSŐ ÁTALAKULÁS önismeret és spiritualitás CORE TRANSFORMATION Azt az önismereti tapasztalatot, érettséget és érzékenységet, amit az NLP tréningünkön sajátíthatsz el, élményszerűen sehol máshol nem ...
NE AKARJ TÖKÉLETES LENNI! MERT LEGYÉL INKÁBB ÉRTHETŐ, HALLHATÓ ÉS FIGYELEMFELKELTŐ “Akik kreatívan reagálnak a kihívásokra, gazdag, jól kidolgozott modellel, térképpel rendelkeznek, így sok lehetőség közül választhatnak, ...
MEGHÍVÓ Szeretettel meghívunk a Gyökerek II. című két napos tréningre. A részvételnek nem feltétele a GyökerekI. elvégzése Jelentkezz mielőbb, mert maximum 12 ...
Egy egyetemi kutatás eredményeit figyelembe véve arra lehet következtetni, hogy a Facebook nevű közösségi oldal használatának pszichológiailag fontos és előnyös ...
Ne áldozata – partnere legyél a tudatalattidnak! Próbáltál már leszokni valamiről? Dohányzás, egészségtelen étkezés, halogatás, rossz szokás? És? Sikerült? Próbáltál már rászokni valamire? Egészségesebb étkezés, ...
Mi árt egészségünknek a dohányzáshoz és a túlsúlyossághoz hasonló mértékben? A társas kapcsolatok hiánya. A tudósoknak azonban javaslatuk van a ...
A színek sugárzása, rezgése befolyásolja életünket, és gyógyító hatással van testünkre, lelkünkre. Közérzetünkre és egészségünkre gyakorolt pozitív hatásukat a pszichológia ...
NE AKARJ TÖKÉLETES LENNI! MERT LEGYÉL INKÁBB ÉRTHETŐ, HALLHATÓ ÉS FIGYELEMFELKELTŐ “Akik kreatívan reagálnak a kihívásokra, gazdag, jól kidolgozott modellel, térképpel rendelkeznek, így sok lehetőség közül választhatnak, ...
Előbb az ember, aztán a feladat!!! Csapatépítés, szervezetfejlesztés avagy csapatépítő tréning és workshop, mint a hatékony szervezeti működés alapjai …mert nem a ...
M E G H Í V Ó az Élj a jelenben! programra. Egynapos tréning a jelen tudatosságáról. „A jelenlétünket vesztettük el. Még hozzá ...
A logopédia görög eredetű szó, jelentése beszédnevelés. A szűkebb értelemben vett gyógypedagógia kommunikációs zavarokkal foglalkozó ága. Eleinte a beszédhibák tanaként ...
El tudod képzelni, milyen érzés lenne, ha SZÁZSZOR hatékonyabban tudnál segíteni a klienseidnek? http://www.hipnozismindenkinek.hu | Gerely Miklós (Nicolas Gerey) Tudom, hogy már ...
Ne áldozata – partnere legyél a tudatalattidnak! Próbáltál már leszokni valamiről? Dohányzás, egészségtelen étkezés, halogatás, rossz szokás? És? Sikerült? Próbáltál már rászokni valamire? Egészségesebb étkezés, ...
NE AKARJ TÖKÉLETES LENNI! MERT LEGYÉL INKÁBB ÉRTHETŐ, HALLHATÓ ÉS FIGYELEMFELKELTŐ “Akik kreatívan reagálnak a kihívásokra, gazdag, jól kidolgozott modellel, térképpel rendelkeznek, így sok lehetőség közül választhatnak, ...
Ez az a tudomány, amit mindenki művel valamilyen szinten, de amiben mindenki magiszter fokozatra vágyik. Ha lenne egy olyan tankönyv, ...
Egy új kapcsolat rengeteg izgalmat hordoz magában. Szeretnénk minél több időt tölteni a választottunkkal, igyekszünk megismerni szokásait. Túl az első ...
"Túl nagy elvárásaim vannak a nagy Ővel szemben" vagy "Nem szeretném függetlenségemet feladni" – hangzik el leggyakrabban a sziglik szájából, ...
A párkapcsolattól a legtöbben szerelmet, szexet, kalandot, házasságot, lelki békét vagy valami hasonlót várnak. Pedig két ember meghitt viszonya, szoros ...
A hűség mindig a kényes témák közé tartozott, a különböző kultúrában élő emberek eltérő elképzelésekkel rendelkeznek a másiknak tett szent ...
Egy új kutatás szerint növelhetjük a Parkinson-kórral szembeni védettségünket, ha olyan zöldségeket fogyasztunk, mint a paradicsom vagy a paprika, melyek ...
Hamarosan itt a nyár, már most egyre melegebb az időjárás és egyre tovább van világos. Ennek általában mindenki örül, de ...
Egy német kutatás bebizonyította, hogy a szennyezett levegő és a zajos környezet nemcsak a tüdőre és a hallásra van rossz ...
A Blue Care Network egészségbiztosítással foglalkozó cég felhívta túlsúlyos ügyfelei figyelmét, hogy 20%-kal felemeli biztosításuk díját, ha nem kezdenek el ...
Orvosi megfigyeléseket követően tudományosan is bizonyítottá vált, hogy a jóga remek eszköze lehet az egészségmegőrzésnek és a vérnyomást is hatékonyan ...
Elképzelhető, hogy az aligátorokon végzett őssejtkísérletek eredményeképp idős korban sem lesz majd szükségünk műfogsorra, mivel képesek leszünk teljesen új fogakat ...
. A Jazz, mint a vezetés metafórája. . A vezetés valójában egy olyan sajátos válaszkészség, amellyel a bizonytalan helyzetre adott reakciónk egyszerre spontán ...
A Financial Times felkérte szakíróit, hogy nevezzenek meg egy-egy dolgot, amely szerintük hamarosan át fogja formálni az üzleti világot, s persze ...
Hologram a való világ? Különböző tudományágak képviselői jutottak arra a meggyőződésre, hogy ez érzékszervek által tapasztalt világ csupán egy szelete a valóságnak. ...
Anyabolygójuk az esős Ferenginár, melyet a Nagy Nágus és a Kereskedelmi Hatóság (eredetileg Gazdasági Tanácsadók Tanácsa, régebben a Felszámolók Bizottsága) ...
Van-e értelme kánikulában a számítógép előtt állásokat böngészni és pályázni? Elképzelhető, hogy a HR-esek már javában nyaralnak? Körülnéztünk, igazak-e a ...
"vitam et sanguinem / sed avenam non" SZEKFŰ GYULA: Három nemzedék idézet a könyvből: "Nem csodálkozhatunk tehát, ha a magyar városokat, s bennük ...
Copyright © 2024 · Genesis Framework · WordPress · Log in