Vigyázat a sok túlórával!

A rendszeres túlórázás növeli a depresszió kockázatát

Brit hivatalok több mint kétezer dolgozójával végzett hosszan tartó kutatás eredményeként a szakértők megállapították, hogy a szokásos munkaidőnél napi 3-4 órával tovább dolgozók esetében lényegesen nagyobb a depresszió kialakulásának kockázata, mint a nem túlórázó alkalmazottaknál.
A londoni University College és a helsinki Finn Intézet szakértői eredményeiket a PLos ONE című szaklapban mutatták be.

A tanulmány elkészítésében 1626 férfi és 497 nő vett részt, akiknek átlagéletkora 47 év volt. Átlagosan 3,8 illetve 7,2 éven át követték figyelemmel munkaidejük és túlóráik alakulását. Tizenegy százalékuk átlagosan 11 órát vagy többet dolgozott naponta.

A kutatás során bebizonyosodott, hogy a sokat dolgozóknak kétszer annyi esélye van a súlyos depresszióra, mint a túlórák nélkül dolgozóknak. A tanulmány szerzői hangsúlyozzák: eredményeik nem adnak egyértelmű magyarázatot a depresszió kialakulására.

Korábbi tanulmányok szerint viszont a túl sok munkaidő családi konfliktusokhoz, a munkanapok közti kevesebb pihenéshez és a vérben a stresszhormonok felhalmozódásához vezethet.

A témában 2010-ben is készült tanulmány mintegy hatezer dolgozó részvételével. Ebből kiderült, hogy a napi 3-4 túlóra hatvan százalékkal megnöveli a szívkoszorúér-megbetegedés rizikóját.

 

forrás: hirado.hu

Speak Your Mind

*

Ezt olvasta már?


Két évvel ezelőtt orvos-élettani Nobel-díjat ért az a felfedezés, amely kimondja, hogy a genetikailag várható élettartam akár a születéskor megmondható. A világ leghosszabb életű népei azonban bebizonyítják: a táplálkozás legalább ...