Romantika, nyár, tengerpart, szerelem, mediterrán tengerpartok

Mi a közös Kleopátrában, Beyonce-ban és Pamela Andersonban? Ők azon ismert történelmi és jelenkori hírességek közül valók, akik előszeretettel töltötték/töltik szabadidejüket valamely Földközi-tengeri nyaralóhelyen. Összegyűjtöttünk tíz olyan romantikus strandot a mediterrán térségben, ahová érdemes elvinni barátnőnket, feleségünket.

Santorini, Görögország

Kevés olyan sziget van a világon, amelyet ennél többször fényképzetek le, hiszen talán mindenki látta már a fehérre meszelt falú, türkizkék tetejű házakról készült “klasszikus” fotókat, háttérben a valószerűtlenül kék Égei-tengerrel. A sziget egy hatalmas vulkánkitörés eredményeként jött létre – a belső öböl, tulajdonképpen az egykori kráter – , s a meredek hegyoldalakon lévő falvakat még nyári főszezonban sem tudják teljesen ellepni a charterturisták. A különlegességnek számító vulkanikus eredetű fekete homokos strandokon azért ilyenkor is sokan vannak, de össze sem lehet hasonlítani például Krétával. Ennek ellenére Santorinin mindig lehet találni egy eldugott, csendes tavernát, friss tengeri fogásokkal és lélegzetelállító panorámákkal.

Hydra, Görögország

 

 

A kevésbé ismert sziget hallatlan előnye, hogy a szemétszállító teherautókon kívül Hydra földjére nem hajthatnak be autók. A szomszédos szigetekről szárnyashajókkal juthatunk el ide. Hydra másik különlegessége a tradicionális építészet, ugyanis egy érvényben lévő szabályozás szerint új házat csak egy korábbi épület helyén és annak maradványai felhasználásával lehet építeni. A szigor eredménye számtalan régi stílusú, hangulatos halászfalu, ahol azért divatos és elegáns éttermekből sincs hiány. Méltó vetélytársa Caprinak, vagy St. Tropeznek.


Kleopátra strand, Alanya, Törökország

 

A legenda és a történeti tények szerint Kleopátra és Marcus Antonius előszeretettel töltötték idejüket az egyiptomi uralkodó, a mai Alanyához közeli birtokán. Tény, hogy Kleopátrának valóban voltak itt birtokai, de az már inkább a legenda része lehet, hogy a hős szerelmes római kedvese számára alakíttatta ki az itteni gyönyörű partszakaszt, hogy elkápráztassa szíve hölgyét. Nos, ez bárkinek sikerülhet, ha fogja az asszonyt és elcipeli ide, mert a strand valóban gyönyörű, s még a homok is rózsaszínű.

Thasszosz, Görögország

 

Az Égei-tenger északi részén található Thasszosz talán kevésbé ismert a magyar turisták számára, bár több utazási iroda kínálatában is szerepel. A hely mintha egy-két fokkal lassabb üzemmódon működne, mint a többi, jóval zsúfoltabb turistaparadicsom, ezért, ha az igazi görög lazaságot és nyugalmat keressük, feltétlenül látogassunk el ide!

A szinte teljesen kör alakú szigetet egy jó motor és egy szép hölgy kíséretében a legcélszerűbb felfedezni. Thasszosz egyébként – Korfuhoz hasonlóan – meglepően dús vegetációval büszkélkedik: a nagy kiterjedésű fenyőerdőknek köszönhetően a páratartalom is magasabb, mint a korábban említett Santorinin. A strandok többsége sziklás, egy-két homokos partszakasz van csak itt, de a sziklák közt eldugott, buja hangulatú öblök ideálisak a romantikára.


Sveti Stefan, Montenegró

 

Országot váltva, kicsit északabbra és nyugatabbra találjuk az Adria legújabb slágerét, Montenegrót. Az egyre népszerűbb nyaralócélpont azért bőven tartogat még felfedezetlen gyöngyszemeket még annak ellenére is, hogy az utóbbi néhány évben tömegével jelentek meg az országban az orosz újgazdagok.

A képeslap-szépségű Sveti Stefan egy új szintre emeli a tengerparti romantika fogalmát. Mintha egy másik korba lépnénk, mikor megérkezünk ide. A középkori fallal körülvett falu fénykorát – részben Sophia Loran és Carlo Ponti románcának köszönhetően – a 60-as években élte, a 80-as években teljesen lepusztult, de mostanában egy igazi kultuszhellyé nőtte ki magát. Tökéletes álomnyaralás helyszíne lehet, kitűnő ételekkel, távol a nagyvilág zajától.


Lopud, Horvátország

 

Még északabbra, már horvát felségterületen, Dubrovniktól alig egyórás hajóútra találhatjuk Lopud szigetét, amely az Elafiti szigetcsoporton belül, Sipan mellett az egyedüli lakott sziget. Csupán néhány száz helyi lakossal büszkélkedhet és Hydrához hasonlóan itt sem kell tartanunk hatalmas dugóktól, tekintve, hogy motorizált jármű nem közlekedhet a szigeten. Mivel Hvar elszívja a hangos és pezsgő éjszakai életet kedvelők tömegét, s a film- és rock-sztárok is inkább Dubrovnikot választják, errefelé nem kell tartanunk nyüzsgéstől, Lopudon a nyugalom és a csend az úr. Itt is a legtöbb strand sziklás, de néhány homokos szakaszt azért találhatunk. Különösen lenyűgöző Sunj tengerpartja, ha itt járunk, ne hagyjuk ki!


Smaragd-part, Szardínia

 

Az Olaszországhoz tartozó Szardínia északi részén, a Porto Cervo közelében lévő Smaragd-parton találjuk a sziget kevés homokos strandjainak egyikét. Sokak szerint sehol máshol nincs ennyire kék tenger és ennyire fehér homok, mint itt, de nyilván a Maldív-szigetek szerelmesei mást mondanának. Minden valószínűség szerint egyetlen nő sem tud ellenállni, ha a környék ötcsillagos szállodái egyikében veszünk ki szobát pár napra, vagy még inkább, ha egy tengerre néző eldugott villa kibérlésével villantunk. A lehető legromantikusabb helyszín egy néhány napos meghitt pihenésre.

Cinque Terre, Olaszország

 

Az öt, pasztell színekben pompázó, sziklatetőre épült falu az Olasz Riviérán egyáltalán nem ismeretlen turistacélpont, de ha romantikus helyeket keresünk, Liguria e gyöngyszemét se felejtsük ki a listáról. A meredek sziklákra épült, szőlőföldekkel körülvett településeket a Via dell’Amore, a Szerelem Ösvénye köti össze egymással, amely a sziklák peremén halad és ahonnan fantasztikus panoráma tárul elénk, bármerre is nézzünk. A közeli privát strand, Guvano pedig feltétlenül megéri a néhány eurós belépődíjat: a hatás úgysem marad el.

Cassis, Franciaország

 

Marseilles-től kelet felé haladva néhány percen belül magunk mögött hagyhatjuk Franciaország harmadik legnagyobb városának kétségtelenül vonzó nyüzsgését és zaját, s máris meghitt borvidékeken autózhatunk, míg elérkezünk a bűbájos halászfaluba, Cassisba. A faluban esténként kiélhetjük kulináris vágyainkat, hiszen talán egész Franciaországban itt adják a legjobb friss kagylót és egyéb tengeri herkentyűket. Napközben érdemes egy kirándulás erejéig ellátogatni a Mediterrán fjordoknak is nevezett Calanques-ig, amely tulajdonképpen mészkő sziklák és öblök szövevénye. Némi túrázás után teljesen üres öblöket találhatunk, kristály tiszta vízzel, jótékonyan eltakaró sziklákkal és fákkal.

Taormina, Szicília, Olaszország

 

 

Taorminát nem kell különösebben bemutatni, ez Szicília egyik legismertebb turisztikai látványossága. A homokos strandot őrszemként vigyázó Etna, az ókori görög színház, mérhetetlen nyugalmat és valami ősi egyszerűséget áraszt, ennek ellenére Taormina elsősorban a tehetősebbek nyaralóhelye. Próbáljunk ki egy hűsítő granitát Lido Mazzaro strandján, majd estefelé kapaszkodjuk föl a felvonóval a középkori eredetű faluba egy hamisítatlan szicíliai vacsorára.

Comments

  1. Ha nem is jutok el ezekre a csodás helyekre, most mindenféleképpen jó volt kicsit elkalandozni. Mit nekem ég zengés, viharos szél és cikázó villámok … Még a beborító sötét sem zavar :))))
    Köszönet a napsütésért és hűs habokért,
    JULCSI

Speak Your Mind

*

Ezt olvasta már?
feldmar_andras


I. tétel 1992. szeptember 17. Ki ez a szkeptikus férfi? Laing és a mikulás. A szavak szerepe. Mit csinált Jen-hui Csung-ni-nél? Hipnózis szülő és gyerek között. Mi a modern ...