Icha Adrienn

Icha Adrienn

Icha Adrienn 

Irodavezető

Icha Adrienn tanulmányairól:

18 éves koromig Hajdúszoboszlón éltem, ott tanultam, ott töltöttem gyermekkoromat, diákéveimet. A gimnázium elvégzése után Szekszárdon kötöttem ki és egy nyelviskolában folytattam tanulmányaimat. Akkor még nem voltak határozott elképzeléseim, hogy mit akarok csinálni, ezért olyan iskolát választottam, amely több lehetőséget is biztosítani tudott. Így kerültem a Szolnoki Főiskolára (amikor elkezdtem még Kereskedelmi és Gazdasági Főiskolára). Ott szereztem Közgazdász Diplomát Kereskedelmi szakon logisztika szakirányon. Ez után Budapesten kerestem állást és ezzel megindult kereskedelmi pályafutásom. Ügyintézőből tornáztam magam felfelé értékesítési vezető, key account menedzser, kereskedelmi igazgató és a Brendon áruházvezetői pozíciójába. 10 kereskedelemben töltött év után viszont úgy döntöttem, hogy valami olyannal szeretnék foglalkozni, amivel segíthetek az embereknek. Így az én mottóm a következő lett:

“Tegnap okos voltam,
Ezért meg akartam változtatni a világot.
Ma bölcs vagyok,
Ezért változtatom meg magamat.”
(Sri Chinmoy)

Izgalmas dolog olyan emberek környezetében dolgozni, akik az NLP-n, Gestalton, TA-n keresztül látják a világot. Nagyon sokat tanulok tőlük az izgalmas tréningeken és a mindennapi szituációkban is. És úgy érzem, ha nekik segíthetek, akkor pont azt csinálom, amit szeretnék.

Icha Adrienn önmagáról:

2011-ben találkoztam életem nagy szerelmével és 2012-ben ezért lettem Szél Adrienn-ből Icha Adrienn.  Szabadidőnkben szívesen kirándulunk, túrázunk a férjemmel, kosárlabdázok, télen hóembert építünk, nyáron homokvárat. :) Imádok a szabadban lenni és reggelenként többször választom a kerékpárt közlekedési eszköznek, mint az autót. Magamról  még annyit, hogy többek között szeretek szervezni, emberekkel foglalkozni.

Üdvözöllek honlapunkon, bármilyen kérdésed van, boldogan állok rendelkezésedre.

E-mail cím, amelyen várom érdeklődésedet: ichaadrienn@selfskills.hu

Telefon, amelyen várom hívásodat: 70/947-5929