Mosoly

mosolyEgy mosoly lágyítja el a nők szívét?

Három kísérlet tanulságai

Nem árt óvatosnak lenni a mosolygó férfiakkal, könnyű nekik behódolni. Elég egy pillanatra fogsort villantani, és a nők máris hajlamosabbak teljesíteni a kívánságaikat.

Három kísérletben figyelték meg, hogy a férfi mosolya miként hat a nők észlelésére és testbeszédére. Amikor a férfi domináns szerepet kapott – utasításokat osztogatott – a nők gyakrabban engedelmeskedtek, ha közben mosolyra húzta a száját. Az se számított, ha ezek után tett valamilyen közönséges, szexista kijelentést. A spanyol Granadai Egyetem kutatása arra is fényt derített, hogy a nők testtartása is behódolást sugall a férfimosoly hatására. A kutatók következtetése szerint ez azért történt, mert a nők melegséget éreztek tőle.

Patti Wood, testbeszéd-szakértő szerint az eredmények aggasztóak, de az is lehetett az ok, hogy a nők a döntéshozatal során inkább a testhelyzetből származó jelekre támaszkodnak. “Ha disszonancia van a hallott és látott dolgok között, a nők akkor is inkább a szemüknek hisznek. Ha mosolyt látnak, barátságosabbnak gondolják az interakciót. Ez egy becsapós helyzet, és rávilágít arra, a szexizmus milyen észrevehetetlenül lopakodik bele a kommunikációba.”

Wood tanácsa a nők felé az, hogy ha nem akarnak manipuláció áldozatává válni – különösen a munkahelyükön – mindig gondolják végig, mit akarnak véghezvinni, mielőtt férfiakkal beszélnek. Így javul a kommunikáció, csökken a szorongást felfedő mozdulatok mennyisége. Saját magukra is oda kell figyelniük, hogy ne kerüljék a szemkontaktust, és az ő szájuk se érjen örökké fülig.

Az amerikai illetőségű Wood úgy véli: “A mosolygás arra utalhat, hogy a nő alárendeli magát. Fontos közlendő esetén annak komolyságát csökkenti. A nőknek általában tudatosabban kellene viselkedniük, és nem csak a férfiak mozdulataira figyelniük. Végig kell gondolni a verbális tartalmat is a válaszadás előtt. Ha valami illetlent mond a férfi beszélgetőtárs, a nő pedig mosolyog vagy visszahúzódik, akkor azt úgy értelmezik, hogy nyugodtan folytathatják.”

forrás: HáziPatika.com

Comments

  1. Remélem a harcos feministák az emberjogi aktivistákkal karöltve pár évtizeden belül elérik, hogy munkahelyen tilos legyen mosolyogni! Hajrá! Mentsük meg együtt az emberiséget a mosoly szörnyű, megalázó következményeitől!

Speak Your Mind

*

Ezt olvasta már?


Ha közeledik a karácsony mindenkin elhatalmasodik valami furcsa vágy az ajándékozási láz, mindent megteszünk, hogy valami szép és kedves karácsonyi ajándékot vegyünk a szeretteinknek. Mert nincs is szebb dolog, mint ...