Varga Zoltán - NLP Life Coach; kommunikációs tréning, önismereti tréning, nlp coach, life coach, business coach

A rendszeres használat előnyei

A Dr.Lilly által kifejlesztett módszert először az agykutatásban használták, valamint arra, hogy a tudatosság megváltozott állapotait felderítsék. Az egymást követő kutatások kimutatták, hogy a rövid ideig tartó ingerredukció egy hihetetlenül mély relaxációs állapothoz, nagy fokú gyógyuláshoz vezethet. Fokozza a kreativitást, a problémamegoldó képességet, felgyorsítja a tanulást, javítja a sportteljesítményt és a kondíciót, elősegíti a meditációt és a tudatosságot. Mindezek mellett a lebegést végzők sok más tapasztalatot is szerezhetnek. A lebegés alatt és utána a tartály használói egy nyugodt, gondtalan, teljesen ellazult érzésről számolnak be egy olyan boldog érzelmi túláradásról, amelyet a mély nyugalom és a teljesség érzése kísér. A lebegés elősegíti a betegségekből történő felgyógyulást, csökkenti a fájdalmakat és az izomfeszültséget. A módszert arra is használták, hogy befolyásolják az olyan szenvedélybetegségeket, mint a dohányzás, az ivás és a kényszeres evés. Ha egy oktatókazetta használatával is kiegészítik a meditációt, ideális környezetet teremtenek a progresszív jellegű tanuláshoz. A teljes ellazulás eredményeit nem lehet figyelmen kívül hagyni. A legtöbben sosem tapasztalják meg a valódi relaxációt. A lebegés alatt a testet úgy függesztjük föl, hogy szinte nulla a ráható nehézségi erő. Ezért teljes izomellazulás lehetséges. Ettől egészségesnek érezzük magunkat, és ez a jó érzés legkevesebb néhány napig, de hosszabb ideig is eltarthat. Ez a felsorolás csupán egy rövid vázlatos leírás arról a sok előnyös hatásról, ami előfordulhat. Aki többet szeretne megtudni minderről, annak javasoljuk, hogy olvassa el Michael Hutchinson: A lebegés könyve c. művét

A TUDATLANSÁG HATALMAS TAVÁN SODRÓDVA

A “FLOATATION TANK”, azaz a “Csendfürdő”

Azt tudjuk, hogy egy nem változó környezet vagy inger hogyan tudja előidézni az alanynál, hogy átélje a külső világ kikapcsolását vagy kiiktatását, annak számos hasznos következményével, az éber olvasó rácsodálkozhatott, “Nos, minek vesződni azzal, hogy változatlan ingert vagy homogénmezőt (ganzfeld) hozzunk létre avégett, hogy tőkét kovácsoljunk a központi idegrendszer fura szokásából és a felhasználót a kikapcsolás állapotába juttassuk; miért ne ugorhatnánk át a közbenső fokot és juttathatnánk a felhasználót a teljes kikapcsolás állapotába rögtön az elejétől kezdve?” A válasz az, hogy ilyen kikapcsoló készülék tényleg létezik. meditációs tartály néven ismert, és nem csak egy rendkívüli módon hatásos eszköz a szellemi működés javítására, de messze a legmélyrehatóbban vizsgált, legjobban dokumentált, és legszélesebb körben használt az összes készülék közül.

A HIHETETLEN ELTŰNŐ TEST ESETE

Bár a modern flotációs tartályok felhasználják a bonyolult technológiát, működési folyamatuk igen egyszerű. Lényegében, a tartály egy zárt konténer, akkora, mint egy fülke, amit az oldalára fordítottak. Az edény tartalmaz egy sekély medencét meleg vízzel, (körülbelül 40 cm mély), amelyben feloldanak nagyon sok keserűsót, olyan sűrű oldatot hozva ezzel létre – sűrűbbet, mint a Holt-tenger vagy a Nagy-sóstó – hogy bárki, aki hanyatt fekszik a vízen, feljön a víz felszínére, mint egy parafa dugó. Amikor az ajtó csukva van, a tartály teljesen sötét. A külső vizuális ingerek ilyen teljes hiánya egy olyan dolog, amit többségünk soha nem tapasztal a mindennapi élet helyzeteiben, mert még a legsötétebb szobában, a legsötétebb éjszakán, a szorosan lehunyt szemek ellenére is ér minket valamilyen környező fény. A tartályban lehetetlen megmondani, hogy nyitva vagy csukva van-e a szeme. Vagyis, azonnal vizuálisan kikapcsol. Mivel a fülei víz alatt vannak és füldugó van bennük, a külső hangok szinte teljes hiánya is fellép, ismét egy olyan élmény, aminek nincs párja a mindennapi életben. A látvány és a hang kizárásával a flotációs tartály megegyezik a változatlan homogén mező (ganzfeld) és a Tranquilite rózsaszínű zaj által létrehozott kikapcsoló hatással. Mindemellett, a tartály még túl is szárnyalja azt, hiszen korlátozza az ingereket abban, hogy elérjék a többi érzékünket. A tartály meleg vízét állandó hőmérsékleten tartják, ami körülbelül 34.5-35.5 C fok, ami megegyezik a test hőmérsékletével a bőr felületén – nem érez se meleget, se hideget, rövidesen elveszti a bőr és a víz elkülönülésének érzékelését, és a teste határai mintha szétolvadnának, hatékonyan kiiktatva ezzel a tapintás, a nyomás és súrlódás érzését, és a többi bőrrel kapcsolatos érzékelést. Egy másik érzés, amit a lebegés szintén kikapcsol, a többnyire mindig jelenlevő gravitációs nyomás. A tartály feltalálója, Dr. John Lilly neurofiziológus szavait idézve, “Megszabadul a gravitációtól; nincs többé az állandó szembesülés a gravitációval, ami egész nap elkíséri. Az ideg aktivitás körülbelül 90 százalékát az teszi ki, hogy megtaláljuk hol és milyen irányban van a gravitáció, és elrendezzük, hogyan tudunk mozogni elesés nélkül. Amint elkezd lebegni, megszabadul attól a gravitációszámítástól, ami állandóan lefoglalta, szóval ráébred, hogy van egy hatalmas nagy szerkezet, amit valami másra használtak és ön most a saját céljaira fordíthatja…. olyan, mintha valahol a hold és a föld között lenne, lebegve, és nincs semmilyen vonzóerő. Amint megmozdul, természetesen tudja, hol van, de ha nem mozog a környezete eltűnik és, ami azt illeti, a teste is eltűnhet.” A tartály, tehát, technológiai eszközöket használ, hogy gyorsan, könnyen, megbízhatóan, és biztonságosan idézze elő az érzékek kikapcsolását, amit az összes meditatív módszer, mint például a lélegzetszámlálás, monoton hangú dünnyögés, mantrák ismételgetése, összpontosító nézés igyekszik elérni, de oly ritkán jár sikerrel. Még az első alkalommal lebegők is azon kapják magukat, hogy perceken belül súlytalanul lebegnek, test nélkül, egy teljesen fekete, néma ürességben. A meditatív módszerekkel ellentétben, amelyekből annyi van és oly sok változattal, hogy nehéz alávetni őket egy nagyszabású, objektív, irányított, megismételhető tudományos tanulmánynak, a flotációs tartály egy irányított és változatlan környezet, ami ideális a tudományos kutatásokra. A meditáció tanulmányozására irányuló kísérletek során sokszor össze kell hasonlítani a speciális meditatív módszerekkel elfoglalt csoportok alanyait és a kontrollcsoportokat, akik (általában) csak csendben üldögélnek. De ahogy láttuk, sokszor nehéz megmondani hogy a meditálók valóban igazi gondolatokba merülő állapotban vannak.

Ugyanakkor, a tartályt használva nem lehetnek kétségek afelől, hogy melyik csoport lebeg és melyik nem. Ennek az eredménye, hogy a flotációs-tartály kutatása előteremti azokat a tudományos szívnek oly értékes dolgokat – rideg adatokat, értéktelen statisztikákat, megismételhető objektív tanulmányok. Ennek következményeként az utóbbi években a flotációs-tartály kutatást megrohamozták az emberi agyműködés iránt érdeklődő tudósok, köztük kognitív pszichológusok, ideg-endokrinológusok, pedagógusok és pszichiáterek. Ezek a tudományos kutatók viszonylag sok információt halmoztak fel a lebegés hatásairól és az érzékelés elvesztéséről. Megállapításaik között van:

FESZÜLTSÉG CSÖKKENTÉS.

Az események, melyek megzavarják a testünk természetes egyensúlyát vagy homeosztázist, tele vannak feszültséggel, és ahogy már korábban megállapítottuk, a feszültség gyengíti azt a képességünket, hogy tiszta fejjel gondolkozzunk. Az egyik fent említett iskolásokról készített tanulmány kimutatja, hogy azok a gyerekek, akik stresszben élnek 15%-kal rosszabban teljesítenek az IQ teszteken, mint azok a gyerekek, akikre kevesebb nyomás hárul. A magas vérnyomás is nyilvánvalóan csökkenti a szellemi teljesítményt. Más tanulmányok kimutatták, hogy a stressz drámaian csökkenti a lehetőségét annak, hogy következetesen vagy építő módon gondolkozzunk, valamint azt, hogy hozzáértést vagy ügyességet igénylő dolgokat vigyünk véghez.

Tehát rendkívüli fontossággal bír, hogy tanulmányok sokasága, többek között néhány tanulmánysorozat az Ohio-i Orvosi Egyetemen (Medical College of Ohio106), a Lawrence Egyetemen (Lawrence College), a St. Elizabeth Kórházban Appleton, Wisconsin (St. Elizabeth’s Hospital), és a British Columbia Egyetemen, (University of British Columbia) kimutatja, hogy a lebegésnek drámai feszültség-csökkentő hatása van. Megállapításaik között van, hogy az időszakos lebegések csökkentik a pulzusszámot, az oxigén felhasználást, és a stresszel összefüggő biokémiai anyagok szintjét a véráramban, beleértve a kortizolt, ACTH-t, laktátot, és adrenalint. Ezek a tanulmányok bizonyítják, hogy a lebegés nem csak a lebegő időszakban csökkenti ezeket a biokémiai anyagokat, de a szeánsz után napokig, sőt, némelyik esetben hetekig alacsonyan tartja a szintjüket. Nyilvánvaló értágító hatása miatt (az erek és a hajszálerek ellazulnak és kitágulnak), a lebegés nem csak csökkenti a magas vérnyomást, de felgyorsítja és fokozza az oxigénnel és más tápanyagokkal teli vér áramlását az agy összes részébe. Feltételezhetjük, hogy ez a fokozott véráramlás az agyba javítja az agyműködést és segít új agyszövet sejteket és tápláló idegsejteket képezni, ami nagyobb idegsejtnyúlvány hosszúsághoz, a dendrites összekötések fokozott bőségéhez, és a neocortex megvastagodásához, megnövekedett súlyához vezethet. A dúsított véráramlat elengedhetetlen a fehérje szintézishez, és mivel az idegspecialisták legfrissebb felfedezései kimutatták, hogy az emlékezet kialakulása függ az agyban zajló fehérje szintézistől, így azt is elmondhatjuk, hogy a lebegés vérdúsító hatása jól befolyásolja az emlékezet kialakulását.

FOKOZOTT TOLERANCIA A STRESSZ IRÁNT.

Mindannyian képesek vagyunk szembeszállni vagy ellenállni bizonyos szintű stressznek, de az a határ, ami fölött a stressz már bomlasztó, mindegyikünk számára más és más. A Yale-i biokémikus, Philip Applewhite szavaival élve, “A hypothalamus agy program, ami felismeri a stresszt, amikor az megérkezik az idegeken át mindenképpen változatosság forrása. Sokan feszültnek érzik magukat, amikor nem sok minden történt velük; az ő stressz-tolerancia szintjük alacsony. Másoknál jóval több feszültségre van szükség ahhoz, hogy a hypothalamus azonosítsa; az ilyen emberek stressz-tolerancia szintje magas.” Tehát, a hypothalamus úgy működik, mint egy homeosztatikus mechanizmus (szabályzórendszer), segít fenntartani a test egyensúlyát dacolva a külső stresszel. Némelyik ember homeosztatikus mechanizmusa sokkal érzékenyebb a stresszre, vagyis, némelyik ember homeosztatikus mechanizmusának, ahogy mondani szokás, alacsonyabb az “alapértéke”.

Ennek fényében, igen lényeges, hogy John Turner ideg-endokrinológus és Tom Fine pszichológus tanulmányai az Ohio-i Orvosi Egyetemen (Medical College of Ohio) arra utalnak, hogy a lebegés nem csak hogy jelentősen csökkenti a stresszel összefüggő biokémiai anyagok szintjét, de még erős, ahogy Turner és Fine nevezi, “fenntartó hatása” is van – a stressz biokémiai anyagok csökkenése több napon át tartott az alany utolsó lebegését követően. Ez arra a következtetésre juttatta őket, hogy a lebegés “megváltoztathatja az endokrin homeosztatikus mechanizmus alapértékeit, úgy, hogy az egyén alacsonyabb mellékvese aktivitás állapotába kerüljön. Ez elsősorban nagyobb mértékű relaxációt jelentene.” Ez meglepő, hiszen azt jelenti, hogy a lebegés jótékony hatásai nem csak időlegesek, hanem megváltoztatják az anyagcserét, (vagy homeosztatikus alapértéket), lényegében elfojtva a küzdj-vagy-repülj reakciót. Ez azt jelenti, hogy azok a nyomás-szintek, amelyek valamikor még zavarták abban, hogy tiszta fejjel gondolkozzon és hatékonyan végezze munkáját a lebegés után kevésbé fognak stresszesnek látszani. Tehát, a lebegés egy módja annak, hogy növeljük toleranciánkat a stresszel szemben.

MÉLY RELAXÁCIÓ.

Mindannyian ösztönösen tudjuk, hogy a szellemi csúcsteljesítmény a relaxációból ered, mivel a szellemi világosság és az alkotó pillanatok csúcspontjaira a könnyedség, gördülékenység a jellemző: a problémák, melyeket túlerőltetünk hónapokon át, hirtelen maguktól megoldódnak egy felszabadult pillanatban, és felkiáltunk, “Miért nem láttam én ezt eddig – olyan egyszerű!”. Összehasonlításképp, azokon, akik szellemileg erőlködnek az izomfeszültséget lehetne tanulmányozni – gyötrődnek a székükön, grimaszolva, gyűrötten. Ugyancsak, mint azt már láttuk, a “twilight tanulás” és a “szupertanulás”-ról szóló tanulmányok kimutatják, hogy akkor tudjuk a leghatékonyabban feldolgozni az új információkat, és akkor tudunk tisztán gondolkozni, amikor el vagyunk lazulva.

De nehéz jó relaxációt elérni. A relaxációs módszerek, mint a Progresszív Relaxáció, az Autogén Relaxáció és a meditáció bizonyos erőfeszítést és fegyelmet követelnek, a siker garanciája nélkül. Tény, hogy sok szakember úgy véli, hogy legtöbbünk még soha életében nem tapasztalt teljes ellazulást, tehát nincs is arról valódi elképzelésünk, hogy milyen is az, sem ötletünk, hogy hogyan érjük el, hogy a testünk létrehozza ezt az állapotot.

Viszont a flotációs tartály meleg keserűsójában, a gravitáció húzása nélkül, az izmai természetesen bontakoznak ki, mint a kínai papírvirágok a vízben, hajlékonnyá és rugalmassá válva. Néhány kísérlethez izomfeszültséget vizsgáló elektromiogrammot (EMG) használtak, hogy összehasonlítsák azokat a csoportokat, akik csak lebegtek azokkal a nem-lebegő csoportokkal, akik különböző relaxációs módszerekkel lazultak el. Mindegyik kísérletben a lebegők rövid idő alatt sokkal jobban ellazultak, mint a nem-lebegő csoportok. Lényeges, hogy az egyik tanulmány szerint ez a feszültség csökkenés megmaradt még a lebegés után három héttel is.

Tulajdonképpen, az összes bizonyíték azt mutatja, hogy a lebegés hatékonyan és automatikusan kiváltja a küzdj-vagy-repülj reakció tükörképét, a relaxáció reakciót. Ez a reflexív reakció magába foglalja a szívfrekvencia, a vérnyomás csökkenését, változásokat az agyhullám aktivitásában és izom ellazulásban, a csökkentett oxigénfogyasztást, a stresszel összefüggésben lévő biokémiai anyagok csökkenését, és az olyan biokémiai anyagok megnövekedett kiválasztását, amelyek a testet feltöltik komfortérzettel, örömérzettel, biztonságérzettel, és szellemi világossággal. Míg a küzdj-vagy-menekülj (fight or fly) reakció felhasználja az energiát és cselekvést vált ki, a relaxáció reakció energiát takarít meg és a gondolkozást vált ki. A kutatások szerint a lebegés könnyedén aktiválja ezt az egészséges reakciót. Fine és Turner, az Ohio-i Orvosi Egyetemről (Medical College of Ohio), azt mondja: “Ezeknél a (más relaxációs) módszereknél az egyén kierőszakolja magából a relaxációt néhány belső stratégiát felhasználva, külső visszahatással vagy anélkül arra vonatkozóan, hogy sikeres volt-e a stratégia. Ezzel szemben a (flotációs tartály) relaxáció a környezetet használja fel, hogy létrehozza az ellazulást, miközben az egyén passzívan éli meg a folyamatot….. A tartály által nyújtott könnyed, passzív ellazulásnak az irányított, ismételt átélése előnyt jelenthet a többi módszerrel szemben, ami próba és tévedés módszert igényel, ahhoz hogy elérje a mély relaxáció állapotát.”

ENDORPHIN PUMPÁLÁS.

Folyamatos vizsgálódásuk során a lebegés pszichológiai hatásait illetően Fine és Turner megállapították, hogy egy szeánsz a tartályban drámaian csökkentette a fájdalmat és gyakran enyhe eufória-érzetet idézett elő. Tovább kísérleteztek, olyan alanyokkal, akik komoly krónikus fájdalmaktól szenvedtek. Az eredmények izgalmasak voltak. Find elmondta nekem, hogy “jóformán az összes krónikus fájdalmat érző páciensünk azt mondta, hogy a lebegés ideje alatt nem voltak tudatában a fájdalomnak.” Eltűnődve azon, hogy mi lehet ez a fájdalomcsillapító mechanizmus, elindítottak egy double-blind kísérletet, amelyikben az egyik csoport az endorphin anatagonista naloxont kapta. A másik csoport csak placebót kapott. A tanulmány kimutatta, hogy az alanyok 100%-a meg tudta mondani kapott-e endorphinblokkolót vagy sem. A feltételes következtetések szerint a lebegés arra ösztökéli a testet, hogy endorphint bocsásson ki, és hogy a lebegés által előidézett endorphin szint növekedés az oka a fájdalom csökkenésnek és az eufória-érzetnek. Ahogyan azt már korábban is láttuk, az endorphinok bensőséges kapcsolatban állnak egy sor agyi-szellemi funkcióval, beleértve az emlékezést és a tanulást. Lehet, hogy serkentve a természetes haszonrendszereinket, a megnövekedett endorphin szint segíthet abban, hogy a lebegők ideális állapotba kerüljenek a tanuláshoz.

FOKOZOTT THÉTA TERMELÉS.

Részben a lebegés által kiváltott mély relaxáció eredményeként, a lebegők fokozott théta hullámok termelését tapasztalják. Egy tanulmány, amit Gary S. Stern, a Denveri Colorado Egyetemről (University of Colorado Denverben), írt kiderítette, hogy “a lebegés jelentős hatása…kimutatja, hogy azok az alanyok, akik egy óra hosszat lebegtek az elszigetelt tartályban, jelentősen emelték ezzel a théta szintjüket.”334 Az izgalmas és titokzatos théta állapotra, a tudatos és a nem tudatos közötti küszöbön, jellemzőek az élénk, kiszámíthatatlan képek, spontán emlékek, Heuréka pillanatok, amikor az alkotó ötletek és a problémák megoldásai hirtelen előjönnek, és létrejön a derű-, az eufória- és békeérzet. Ahogy arra néhány tanulmány szerzője, például a bio-visszacsatolás szakértője Thomas Budzynski a Colorado-i Egyetem Orvosi Központjából (University of Colorado Medical Center) rámutat, ez is egy “twilight” állapot, amikor az agynak ” megvan az a sajátossága, hogy kritikátlanul elfogadja a verbális anyagot, vagy szinte az összes anyagot, amit fel tud dolgozni. Mi lenne, ha elérhetnénk, hogy az ember fenntartsa ezt az állapotot és ne aludjon el?” kérdezi Budzynski. “Úgy gondolom, hogy a flotációs tartály ideális eszköz ennek az eléréséhez.”

FOKOZOTT HOZZÁFÉRHETŐSÉG A JOBB FÉLTEKÉHEZ.

A kutatások azt is kimutatják, hogy a lebegés megnöveli a jobb agy erejét, vagyis fokozza a lebegő alany hozzáférését a jobb agyhoz. Thomas Budzynski, aki az agyféltekék EEG mérésével foglalkozik változó állapotokban, állítja, hogy “A lebegés állapotában, a bal félteke képességei mintha fel lennének függesztve és a jobb félteke kezd dominálni”. Vagyis, magyarán szólva Budzynski szerint “A jobb agy előjön a flotációs tartályban és azt mondja ‘A kutyafáját!'” Budzynski, sok más agykutatóval egyetemben, úgy gondolja, hogy ez a fokozott hozzáférhetőség a jobb agyfélteke képességeihez fokozott tanulási képességekhez vezethet. Budzynski azt mondja “Gyorsan férj hozzá az emberek jobb féltekéjéhez, tartsd őket ebben az állapotban, mert itt lehet sok munkát nagyon gyorsan elvégezni. Pontosan ezen a helyen érhetünk el sikereket a lebegés módszerekkel, a ‘twilight tanulással’, a tudatalatti feldolgozással, hipnózissal, ezek mindegyikével.”

ERŐSEBB BEFOLYÁSOLHATÓSÁG.

Most már rengeteg bizonyíték van arra, hogy a lebegés rendkívüli módon megnöveli a befolyásolhatóságot; vagyis, bármilyen információt kap, amíg a tartályban van, legyen az egy javaslat, amit csendben sugallnak önnek, vagy audio és vizuális információ, amivel a lebegés közben találta szemben magát, azt teljes mértékben elfogadja. Részben ez a megváltozott agyhullám állapotoknak köszönhető, amiket korábban említettünk – fokozott théta, nagyobb közvetlen hozzáférhetőség a jobb agyféltekéhez, és a két agyfélteke összehangolása. Egy másik magyarázat az “inger éhség” hatás – külső inger hiányában, a RAS “feltekeri” az agy hangerő szabályzóját és az agy “éhes” lesz az információra. Tehát ha adnak neki információt, azt teljes mértékben elfogadja. Egy másik magyarázat szerint az agynak az a része, amely a realitás teszteléséért, a bejövő információ kritikus kiértékeléséért felelős, kikapcsol a tartály ingerszegény környezetében, tehát az üzenetek megkerülhetik a szokásos cenzort vagy filtert és rögtön a tudatalattiba kerülhetnek. Tény, hogy Dr. Lloyd Glauberman, egy New York-i terapeuta sok éves tapasztalattal a hipnózis alkalmazása terén, aki most belül hangszórókkal felszerelt tartályokat használ atléták kiképzésére és a magatartás minták megváltoztatására, elmondta nekem, hogy “a flotációs tartálynak sokkal nagyobb hatalma van, mint a hipnózisnak – a sima lebegés, transz előidézése nélkül, jobban befolyásolhatóvá tesz, mint a hipnózis”. A British Columbia Egyetem (University of British Columbia) és egyéb intézetek tanulmányai azt mutatják, hogy ezeknek a tartályon belüli javaslatoknak egyedülálló “fenntartó ereje” van, hónapokig, egyes tanulmányok szerint évekig megőrizve az erejüket.

VIZUALIZÁCIÓ.

Tudósok becslései szerint az agy energiájának jóval több, mint 90 százaléka a külső ingerek – vizuális és tapintható információ, gravitációs erők, stb. – feldolgozására van fordítva. Megszabadulva a külső kötelezettségektől a tartályban, az agy befelé fordul, és a kifinomult szellemi folyamatok, melyeket egyébként elfojt a külső ingerek zaja, rendkívüli erőre és világosságra tesznek szert. Az egyik ezek közül a belső képanyag. Az a képességünk, hogy létrehozzunk és irányítsunk belső képeket, amit vizualizációnak hívunk, az egyik leghathatósabb tanulási módszer, ami a rendelkezésünkre áll, javítva a problémát megoldó képességünket, azáltal hogy új megvilágításból “látjuk” őket, javítva az emlékező képességünket azáltal, hogy nem-vizuális információt vizuális utalással társítunk, és, ami talán a legfontosabb, lehetővé teszi, hogy fejben lepörgessük vagy gondolatban átéljük az eseményeket. Sok tanulmány kimutatta, hogy egy olyan képet, amit élénken az eszünkben tartunk a tudatalattink és a testünk hajlamos valódiként észlelni. Ha elképzeli magát amint ügyesen hajt végre valamilyen feladatot, akár beszédet mond, akár egy tökéletes tenisz fonákot üt, vagy megold valamilyen problémát, az ugyanolyan hatékony lehet, mintha valóban végrehajtanánk a feladatot. A probléma az, hogy sokunknak nehezére esik olyan teljes összpontosítással és átláthatósággal megjeleníteni egy remek teljesítményt, hogy azzal meggyőzhetnénk a testünket, hogy az tényleg megtörténik. A tartályban azonban megszabadul minden zavaró tényezőtől és a fénytől. Dr. Glauberman szerint, “A vizualizációs képessége sokkal erősebb lebegés közben, mint akár hipnotikus transzban. A képek sokkal valódibbnak tűnnek, sokkal álomszerűbbnek. Az idő java részét az átéléssel tölti.”

Dr. Rod Borrie, egy kognitív terapeuta New York-ból, aki a tartályon belüli vizualizáción kalauzolja végig a pácienseit, hogy segítsen nekik gyorsítani a tanulást, növelni a sport- és munkateljesítményüket, és megváltoztatni olyan magatartásformákat, mint a dohányzás vagy a túlzott evészet, az információelmélettel magyarázza ezt a hatást. “Az agy,” mondja, “egyszerre csak körülbelül hét bit információt tud feldolgozni. Az összetett mozdulatok, mint például a sportmozdulatok, egyszerre jóval több, mint hét bit információból állnak. A vizualizáció az összes ilyen bitet egy darabba gyűjti, mint amikor egybegyűjtünk egy köteg nem rendszerezett levelet, amire nem lehetne visszaemlékezni, tehát egyetlen szót alkotnak, ami könnyen eszünkbe juthat. A lebegés közben sokféle cselekedetet gyűjtünk egyetlen képbe, és amikor eljön az idő, hogy valóban cselekedjünk, az egész cselekvésre úgy emlékszünk vissza, mint egyetlen képre.” Hogy mennyire valóságos lehet egy ilyen “emlékkép”, azt tanúsíthatja David Schmeltzer gerelyhajító, a New York-i Pioneer Track Club-ból, aki arra használja a tartályon belüli vizualizációt, hogy “nézze” magát amint tökéletesen hajít. Az utóbbi időben néhány lábbal túlszárnyalta az egyéni rekordját, és ahogy emlékszik rá, “Amikor elengedtem a gerelyt azon a napom olyan déjá vu érzésem volt. Az elengedés pillanatában azt gondoltam, ‘Én ismerem ezt a hajítást, már megcsináltam ezt a hajítást korábban!’

Az előre megjelenítés képessége nem korlátozódik a viszonylag rövid műveletekre, hanem arra is használhatjuk, hogy fejben lepörgessünk vagy “beprogramozzunk” magunknak rendkívül bonyolult helyzeteket, látszólag végeláthatatlan variációkkal. Például, Bob Said, az egykori Grand Prix sportkocsi bajnok, aki két Olimpiai bob csapatot, és öt amerikai világbajnoki bob csapatot vezetett, leírta nekem, hogy milyen tisztán jelenítette meg a bob pálya minden részét, amíg reggelenként lebegett az 1984-es téli olimpiára való felkészülés alatt. “A bobban,” mondta, “tudod, hol szeretnél lenni mindegyik kanyarnál, de sokszor találod magad teljesen máshol. Tehát megpróbálod megjeleníteni az összes olyan lehetséges helyzetet, ami a kanyarban előfordulhat, hogy amikor befordulsz a kanyarba már be legyél programozva a kijövetelre.” A sportban, mint ahogy sok élethelyzetben is, gyorsan kell cselekednünk, szinte automatikusan. De sokszor megbénít minket az a szükséglet, hogy megálljunk és gondolkozzunk. Said szerint, az “izom emlékezet” ami az ismételt vizualizációból fakad, megszabadítja ettől a szükséglettől: “Ha a bobban gondolkoznod kell egy reakción, akkor még akkor is, ha a világon a leggyorsabb a reakcióidőd, túl lassú vagy. Minél “tisztább” vagy, annál gyorsabb. Határozottan élesebb lettem a lebegéstől, de ez nem annyira a képességek élesítése, mint inkább lehetővé tenni, hogy a képességek a rendeltetésük szerint működjenek, megszabadulva a sok kacattól.”

Borrie szerint, aki Glaubermannal együttműködve sok kiváló sportolót készített fel a tartályon belüli vizualizációt alkalmazva, “Az összes olyan sportolónk, akivel együttdolgoztunk és versenyzett, egyéni csúcsot állított fel. És folytatják a csúcsbeállításokat. Ez egy nagyon nagyon hatékony eszköz.” “Fenomenális,” ért egyet Glauberman, “és még nem is kezdték el kiaknázni a lehetőségeit”. Mind a ketten hangsúlyozzák, hogy az ilyen vizualizáción keresztüli tanulás nem korlátozódik a sportteljesítményre – az olyan szellemi megjelenítések, mint amiket Said is említett, egyformán hatékonyak lehetnek olyan összetett helyzetekben, ha például műtétet hajtunk végre, beszéded mondunk vagy bemutatót tartunk, vagy eljátszunk egy szerepet egy színdarabban esetleg egy táncjátékban.

GYORSÍTOTT TANULÁS ÉS KREATIVITÁS.

A Texasi A&M új, nagyszabású, szigorúan ellenőrzött tanulmánya, aminek keretében Thomas Taylor kémiaprofesszor két csoport tanulási és gondolkozási képességeit tesztelte, kiemeli a szoros kapcsolatot a tanulás és a vizualizáció között. Az egyik csoport egy sötét szobában relaxáció közben, a másik csoport egy tartályban hallgatott speciális órákat. Azután a csoportokat rákapcsolták egy EEG-re és letesztelték, hogy mennyit tanultak. A tanulást három növekvő nehézségű szint szerint értékelték ki: egyszerű memória vagy magolás; a képesség, hogy az információt új helyzetekhez és problémákhoz alkalmazzuk; és a “gondolkozás szintézis”, az a képesség, hogy új és kreatív módon kapcsoljuk össze a tanultakat.

Az eredmények megdöbbentőek voltak. A lebegő csoport minden szinten sokkal többet tanult meg, mint a nem-lebegő csoport; de ami a legfontosabb, ahogy a megtanulandó anyag egyre nehezebb és bonyolultabb lett, a lebegők fölénye a nem-lebegőkkel szemben erősen megugrott. Taylor levonta a következtetést, “Az nem kétséges, hogy a (lebegő) csoport tanult többet, de hogy hol tanultak az a legfontosabb kérdés. Azok az emberek, akik lebegtek különböző kognitív szinten tanultak. Az eredmények azt mutatták, hogy minél nehezebb a fogalom, annál nagyobb a különbség a két csoport teljesítménye között.” Érdekesség, hogy Taylor felmérte melyik csoportban vannak “vizuális típusú” és melyikben “beszédes” alanyok, és a következőket állapította meg: “Ha ugyanazokat a tanulási adatokat aszerint elemezzük, hogy ki volt alapvetően “vizuális típusú” és ki volt elsősorban “felfogó típusú” (nem-vizuálisan gondolkodó), akkor azt látjuk, hogy nagyobb tanulási mérték volt jelen a vizuális típusú alanyoknál a nem-vizuális típusú alanyokkal szemben”. Míg a vizuális típusú alanyok száma mind a két csoportban egyenlő volt, Taylor feljegyezte, hogy a lebegő csoport jobb volt a vizualizáció terén, mint a nem-lebegő csoport. Az EEG kimutatta, hogy a lebegő csoport jelentősen nagyobb mennyiségű théta hullámot termelt, ami az erős szellemi ábrázolással van összegfüggésben. Összefoglalva, a vizualizáció minden szinten gyorsítja a tanulást, a lebegés fokozza a vizualizációt, a lebegés tanulási képességeket javító hatása olyan mértékben növekszik, ahogy a tanulnivaló anyag összetettsége és nehézsége növekszik, végül a lebegés nagy mértékben növeli azt a képességünket, hogy kreatívan és összehangoltan gondolkozzunk. A lebegés olyan sokféleképpen fokozza a szellemi működést és nyit utakat a test és lélek kölcsönhatásának, hogy Tom Fine tudományos kutató az Ohio-i Orvosi Egyetemről (Medical College of Ohio) azt mondta róla “áttörési eszköz a személyiségkutatásban.”

A “lebegés” HASZNÁLATA AZ EMLÉKEKNEK, A TANULÁSHOZ

A Texas-i A&M-hez hasonló tanulmányok, meggyőztek sok tudóst és pedagógust, hogy a tartály potenciálisan forradalmi eszköz lehet a gyorsított tanulás terén, és most használják is erre a célra a tartályokat iskolákban, egyetemeken, és több mint 250 lebegő központban szerte az Egyesült Államokban, Kanadában, Európában és Japánban. Ahogy a kutatások és a közhasználata fokozódik, egyre világosabb lesz, hogy a lebegő tartályt sokféleképpen lehet felhasználni a tanulás elősegítése érdekében.

TARTÁLYON BELÜLI TANULÁS.

A legkézenfekvőbb módja a tartály használatának, ha profitálunk a mély relaxációból, a fokozott théta termelésből, az erősebb befolyásolhatóságból, és az információ-feldolgozó képességből, amit a lebegés idéz elő, és rendelkezésére bocsátjuk a lebegőnek a tartályban töltött idő alatt megtanulandó információt. Ezt sima önszuggesztióval vagy vizualizációval el lehet érni, a felhasználó választja ki a megfelelő üzeneteket és képeket, mint a hagyományos önhipnózisban. Gyakorlatilag az összes ma gyártott flotációs tartály fel van szerelve belső hangszórókkal, tehát a lebegők rögzíthetik az általuk elsajátítani kívánt információt egy magnókazettára, amit lejátszanak nekik a lebegés közben. A felhasználók kiváló eredményekről számoltak be a tanulás minden terén, a nyelvtanulástól kezdve a jogi, orvosi és real estate vizsgákra történő felkészülésig. A nyelvtanuló diákok például azt jelentették, hogy képesek megtanulni néhány száz új szót egy egyszeri, egyórás szeánsz alatt, szinte 100%-os rögzítéssel.

A legtöbb gyártó most videó monitorral felszerelt tartályt árusít, úgyhogy a lebegők relaxálhatnak, amíg megfelelően fogékony állapotba nem kerülnek, aztán berakhatják a színes videokazettákat a megtanulandó vizuális anyaggal. Pillanatnyilag a leggyakrabban azokat a kereskedelmileg gyártott szalagok használják, amelyeken profi sportolók a teljesítményük legjavát nyújtják, olyan sportágakat bemutatva, mint a golf, tenisz, futás, műlesiklás és sífutás, racquetball, autóversenyzés, labdarúgás, baseball, kosárlabda, amerikai futball, vitorlázás és bowling. Egy golf vagy tenisz kazettán, például, mindegyik fajta ütést tucatszor elvégzik az ismétlődő vizuális és érzékelési stimuláció érdekében. A képhatást fokozzák a hangok – az egységes hangja annak, ahogy az ütő eltalálja az “édes pontot” – és a számítógép által létrehozott hangsorok, amelyek elektronikusan kihangsúlyozzák a test gördülékeny mozdulatait. A Stanford-i Egyetem (Stanford University) flotációs tartályra irányuló kutatásai kimutatják, hogy az ilyen tökéletes teljesítmények megtekintésének “mintakép-formázó” hatása van, ami arra késztet, hogy felszívjuk a mozdulatokat az izom emlékezet programozásba, tehát amikor kimászunk a tartályból, a mozdulatok tényleges érzését a testünk asszimilálta. Egy egyórás kazetta megtekintését egyenértékűnek találják egy több órás példaszerű testedzéssel.

Sok sportoló elkészítette a saját kazettáját. A profi amerikai futball játékos, Rafael Septien, a Dallas Cowboys mezőnygól-rugója, az egyik ilyen példa. Minden nap bemászik a tartályba és a róla készült szalagot nézi, amint tökéletes mezőnygólokat rúg. Hiszi, hogy a lebegés ilyen alkalmazása segített neki valóban Profi játékossá válni. “Kétség sem fér hozzá, hogy a tartály hatékony,” mondta nekem. “Azt mondják, a gyakorlástól leszünk tökéletesek, de valójában a tökéletes gyakorlástól leszünk tökéletesek. Ez az, amit megjelenítesz a tartályban – tökéletes gyakorlat.” Más szalagok a mintakép-formázó hatást alkalmazták, hogy segítsenek a sebészeknek, zenészeknek, üzletkötőknek, előadóknak, vizuális művészeknek, tanároknak, tudósoknak, és üzletvezetőknek – bármi, amit be lehet mutatni vizuálisan, hatékony lehet bemutatva a lebegő tanulónak. Az ilyen szalagok egyik készítője szerint, “Az ideggyógyászat, számítástechnika és szilárdtest-érzékelő eszközök terén bekövetkezett modern fejlődésnek köszönhetően, most már elektronikus úton tudunk videó szoftverre kódolt ismereteket az emberi idegrendszerbe átmenteni.” A látvány és hang párosításának lehetőségei gyakorlatilag korlátlanok és még csak most kezdik őket felfedezni.

LEBEGÉS UTÁNI TANULÁS.

A lebegés egyik leggyakrabban észrevett hatása az enyhe eufória-érzet, szellemi világosság, és az érzékelés-élesség, ami a tartály elhagyása után még órákig, sőt napokig tart. Az eufóriát a folyamatos mély relaxációval és az endorphinok és esetleg más peptidek fokozódott áramlásával magyarázhatjuk. A szellemi világosság elsősorban az agyhullámok átalakulásának köszönhető – lassabb frekvencia, magasabb amplitúdó, nagyobb agyfélteke-összehangoltság – ami a tanulmányok szerint ugyancsak még jóval a tartály elhagyása után is tart. Az érzékelés-élesség – a lebegők arról számolnak be, hogy a színeket élénkebbnek, gazdagabbnak, telítettebbnek látják, hogy élesebb a látásuk, tisztábban hallanak, a tapintási és szagló érzékük felerősödött – valószínűleg abból ered, hogy lehetővé tették a érzékszerveknek, hogy egy kis időre szabadságra menjenek. Felfrissülve jönnek vissza a világba, ahogy Arthur Deikman pszichológus mondta, “deautomatizálva”, megtisztított érzékelés-kapukkal. Példaképpen, hogy mennyire felerősítheti a lebegés az érzékeket, megemlíthetük egy friss vizsgálatot, mely szerint ha csak egyetlen percet töltünk teljes sötétségben, a szem fényérzékenysége a tízszeresére növekszik; húsz perc után a hatezerszeresére növekszik; és negyven perc után – ez kevesebb annál, mint amennyi időt a legtöbb ember egy szeánszon eltölt – a szem eléri a fényérzékenysége határát, 25.000-szer érzékenyebb, mint mielőtt sötétségnek lett kitéve.214

Ez a szellemi és fizikai felerősödés ideálissá teszi a lebegés utáni órákat mindenfajta tanulásra, mivel az agy rendkívül fogékony a külső információ iránt, bár még mindig valamilyen szabadon-lebegő állapotban van, ami elősegíti a képzelő és kreatív gondolkodást. Sok lebegő észrevette, hogy a legtöbbször a lebegés utáni órákban talál megoldást a problémáira, vagy olyankor rohanják meg új ötletek, és azt is megállapították, hogy ez az olyan időszak, amikor az olvasás, a tanulás, a zenehallgatás, stb. különösen kifizetődő és eredményes.

LEBEGÉS ELŐTTI TANULÁS.

Amikor a lebegőkkel beszélgettem, az egyikük említett egy “furcsa élményt”, amit a holland nyelv tanulása közben tapasztalt. Az egyik alkalommal rögtön óra után ment a lebegésre. Különböző okokból kifolyólag a következő napokban nem volt ideje átismételni a leckét, de amikor az órára ment, megállapította, hogy gyakorlatilag az utolsó lecke minden részletére emlékszik, és a tanára meg is jegyezte, hogy biztosan nagyon szorgalmasan tanult. Úgy érezte, hogy a lebegés valahogy tudat alatt megszilárdította az információt az agyában. Lehetséges ez, csodálkozott.

Nem sokkal ezután egy érzékelés-korlátozásra irányuló kutatásról olvastam beszámolókat és rátaláltam egy 1960-ban végzett tanulmányra, melynek során a kutatók egy hosszú bekezdést olvastak fel Tolsztoj Háború és béke című könyvéből két csoport alanyainak. Nem mondták az alanyoknak, hogy jegyezzék meg ezt a bekezdést; ami azt illeti ez csak egy volt a sok esemény közül, ami a kísérlet előtt történt. Az alanyok nem számítottak ellenőrzőpróbára. Az egyik volt a kontrollcsoport, ők visszatértek hétköznapi teendőikhez; a másik csoport egy érzékelést-korlátozó kamrában töltött bizonyos időt. Huszonnégy óra elteltével a két csoportot letesztelték. A kutatók felfedezték, hogy míg a kontrollcsoportnál jelentős emlékezés csökkenés volt megfigyelhető, a kísérleti alanyoknál egyáltalán nem volt csökkenés. Sőt, az érzékeléstől megfosztott csoport többre emlékezett huszonnégy óra elteltével, mint először! Az alanyokkal folyó beszélgetések során a kutatók kiderítették, hogy közülük senki nem számított újratesztelésre, és csak az egyikük számolt be arról, hogy ő a köztes időben gondolt arra a Háború és béke bekezdésre. A kutatók ezt elnevezték ” utánérzés-hatásnak”. Valahogy az a tény, hogy érzékelést korlátozó állapotban voltak, fokozott emlékezőtehetséget hozott létre.382

Egy kutatás sorozat jobban megvilágította ezt a különös utánérzés-hatást. Az alanyokat ellátták információval, aztán az egyik csoport néhány uncia alkoholt fogyasztott – nem elég ahhoz, hogy részegséget okozzon, de elég ahhoz, hogy az alanyok ellazult és eufória-szerű állapotba kerüljenek. A kontrollcsoport nem fogyasztott alkoholt. Amikor a két csoportot később újratesztelték, kiderült, hogy az alkoholos csoport sokkal jobban emlékezett az információra.

Mivel magyarázzuk ezt? Nos, a tudósok egyetértenek abban, hogy a memóriának legalább két típusa van, amit köztudottan rövid távú memóriaként (STM) és hosszú távú memóriaként (LTM) ismerünk. Amikor vezetés közben tudatában vagyunk annak, hogy hány autó van mögöttünk és mennyire vannak közel, ezt az információt az STM tárolja – tíz mérfölddel arrébb már el is felejtettük. Amikor kikeresünk egy telefonszámot, és észben tartjuk néhány percig, amíg feltárcsázzuk, itt is az STM működik közre. Vagyis, röviden, az STM olyan információkkal áll kapcsolatban, amit csak időlegesen kell észben tartanunk, és amit gyorsan elfelejtünk. Másrészt, van egy másfajta információ is, amit ugyanúgy futólag tárolhatunk a tudatban, mint például azt a telefonszámot, de amik olyan mértékben válhatnak állandóvá, hogy abszolút világosan emlékezzünk rá egy csomó idő elteltével is, ilyen például egy röpke esemény, amit egy kisgyerek megfigyel és kilencven év múlva visszaemlékszik rá. Ez olyan információ, ami átkerült az LTM-be.

Tanulmányok, melyek során olyan gyógyszereket használtak, amelyek akadályozzák a fehérje szintézist az agyban, bebizonyították, hogy a rövidtávon ható elektrokémiai változások az agyban az STM-t képviselik, míg a fehérje szintézis az agyban az LTM számára nélkülözhetetlen. Ha az agyi fehérje szintézist gátló gyógyszereket röviddel azután adják be, hogy az alany tanult valamit, az információt elfelejti – tehát, sosem kerül át a LTM-be. Viszont, ha a fehérje szintézist gátló gyógyszereket több mint egy órával a tanulás után adják be, az információ nem lesz elfelejtve, ami azt jelenti, hogy már a LTM része. Más szóval, az információ átkerülése a LTM-be – fehérje szintézis jön létre az agyban – az információ befogadása utáni egy-két órában történik.281

Az agyi fehérje szintézis egyik fajtája a szerkezeti növekedés: az idegsejtnyúlványok növekedése, új dendrites tövisek és idegsejt-kapcsolódások kialakulása. Ahogy azt már láttuk, a fehérje szintézis eme típusát Mark Rosenzweig, Marian Diamond és kollégáik a UC Berkeley-nél fedezték fel. Megállapították, hogy a gazdagabb környezetnek kitett patkányoknak nehezebb és vastagabb kérgi rétegei vannak, ami nagyobb idegsejtekből, több glia- sejtből, hosszabb idegsejtnyúlványokból, és több idegsejt-kapcsolódásból áll. A későbbi kutatások kimutatták, hogy akár egy pár perces környezet gazdagítás is elég ahhoz, hogy állandó agynövekedést idézzen elő; vagyis, a stimuláció röpke tapasztalása eredményezhet fehérje szintézist. William Greenough tanulmánya szerint, az Illinois-i Egyetemről (University of Illinois), azoknál a patkányoknál, amiket betanítottak az útvesztőkön végigmenni rögtön a kiképzés után dendrites növekedést tapasztaltak. Vagyis, az agynövekedés egy speciális reakció a tanulásra.

A tanulás és a hosszú távú memória csak akkor jöhet létre, ha fehérje szintézis megy végbe az agyban. A fehérje szintézis az agyban (az idegsejtnyúlványok és tengelyfonalak növekedése, a gliák számának emelkedése, az idegsejt-kapcsolódások számának emelkedése és a dúsításuk) a tanulás közvetlen eredménye. Tehát, egyfelől az agy növekedése megkönnyíti a tanulást és az emlékezést, másfelől a tanulás és az emlékezés vezet az agynövekedéshez. Az emlékezést és a tanulást, más szóval, nem lehet különválasztani az agy fizikai változásaitól. Rosenzweig és kollégái bebizonyították, hogy a környezet gazdagítása az agy fizikai növekedéséhez, fokozott emlékezéshez és tanuláshoz vezet. Most azt látjuk, hogy az agy fizikai növekedése azonos a tanulás folyamatával és a memória-tár bővítésével. Prigogine tételét alkalmazva, ahogy az energia bejut a rendszerbe új információ vagy tapasztalat formájában, csak a rendszer folyamatban lévő szerkezeti és szervezeti változásai segítségével lesz bekebelezve, vagyis, az agynövekedés által. Ha valami megállítja ezt az agynövekedést, például olyan orvosságot adunk be, ami gátolja a fehérje szintézist, akkor az új információ, ami bekerült a rendszerbe el fog tűnni, el lesz felejtve. Viszont, ha elegendő ideje van a fehérje szintézisnek ahhoz, hogy végbemenjen, maradandó változások lesznek az agyban, és az információ a hosszú távú memória részévé válik.

Visszatérve az “utánérzés hatáshoz”, amit az érzékelést korlátozó kutatók figyeltek meg, feltételezhetjük, hogy ez a hatás annak a ténynek a következménye, miszerint miután megkapták az információt, az érzékelésekben korlátozott csoportot egy időre megfosztották az új bejövő érzékektől, azoktól a dolgoktól, amelyek versenyeznének az információval a hosszú távú memóriába kerülésért. Hasonlóképpen, az alkoholos csoport jobban emlékezett, mert az enyhén spicces állapotukban kikapcsolták az agyukat a potenciális, új információ előtt, amire emlékezni kellene, ezzel elegendő időt adtak az eredeti információnak, hogy “megszilárduljon”.

Világosnak tűnik, hogy ezt az utánérzés hatást a lebegők jól kihasználhatják. Az információt, amelyet el akarnak raktározni a hosszú távú memóriájukban, közvetlenül a tartályba lépés előtt tanulmányozni kell (vagy le kell játszani videó vagy audio kazettáról a lebegés kezdeti szakaszában). Az ezután következő érzékelés-korlátozás időszaknak – ideális esetben legalább egy óra hossza – elég időt kell hagynia, hogy a fehérje szintézis végbemenjen az agyban, hogy az információ megszilárduljon és a hosszú távú memória gondjaira legyen bízva.

Ugyancsak, sok flotációs-tartály kutatás kimutatta, hogy a lebegésnek értágító hatása is van, mivel ellazítja a kis hajszálereket, amik vért szállítanak az agyba és az agyon keresztül. Ez jobb vérellátást biztosít az önálló idegsejteknek az agyban. Mivel a vér szállítja a tápanyagokat, amik nélkülözhetetlenek a fehérje szintézishez, a fokozott véráramlás az agyba csak növelheti a fehérje szintézist. Dr. Arnold Scheibel szavaival élve, aki orvosprofesszor az UCLA-n és az agynövekedés szakértője, “ha van végső következtetés, akkor az az, hogy egy idegsejt sem egészségesebb, mint az a hajszálér, amelyik táplálja. És erős a sejtésünk, hogy a kapilláris táplálási rendszerben rejlik az agy formában tartásának vagy lassú hanyatlásának története”.49 Az értágulás, ami a lebegés közben következik be, ezek szerint elősegíti az agynövekedést, ami azt jelenti, hogy azáltal, hogy fokozódik a véráramlat az agyba, a lebegés megkönnyítheti a tanulást és a hosszú távú memória fejlődését.

Nyilvánvaló, hogy kisebb vagy nagyobb mértékben, az összes tényező, ami a flotációs tartályt ilyen hatékony eszközzé teszi a szellemi működés fokozása terén – mély relaxáció, az agyhullámok megváltoztatása, a figyelem összpontosítása, erősebb befolyásolhatóság, fokozott fehérje szintézis az agyban – jelen van a többi olyan szerkezetnél is, amit a könyv említett. Tehát, azok a módszerek, amelyeket a tartály tanulást-gyorsító eszközként történő használatánál említettünk, a többi szerkezet esetében is helytállnak. Például, könnyedén elkészíthetne egy magnókazettát a megtanulandó információval, és aztán lejátszhatná magának olyan készülékeket használva, mint a MindsEye, a Dreamwave, a Shaman, és a CES. Ugyanígy, hasznot húzhatna az utánérzés hatásból, ha azt az anyagot, amit a tartós memóriája részévé kíván tenni, valamelyik készülék használata előtt vagy közben tanulmányozza.

Tény, hogy van rá bizonyíték, hogy bizonyos esetekben két vagy három eszköz kombinálása a szellemi erő jelentősebb növeléséhez vezet, mint ha csak egyetlen készüléket használunk. Például, az egyik legújabb tanulmányban Dr. Deborah Ann Baker pszichoterapeuta a szimpla lebegés kreativitásra és problémamegoldó képességre mért hatását mérte fel és összehasonlította az eredményeket egy olyan csoportéval, akik Hemi-Sync kazettákat hallgattak lebegés közben. A tesztek kimutatták, hogy az összes felmért jellemzőnél, beleértve a képességet a mély relaxációra, koncentrálóképességet, fokozott energia érzetet, álomszerű állapot átélését lebegés közben, és a problémamegoldást, a lebegés kombinálása a Hemi-Sync kazettákkal sokkal célravezetőbb és hatékonyabb volt, mint csak a lebegés. Gyanítom, hogy az elkövetkezendő tanulmányok ugyanezt a sokat ígérő hatást fogják mutatni, amit a jelen könyvben említett többi készülék kombinálása eredményez. Érdekes lenne látni, például, annak a hatását ahogy az agyhullám mintáit nézi egy Agy Tükrön (Mind Mirror), vagy ahogy egy audiovizuális ingerlőkészüléket hord a Graham Potentializer használata közben. A lehetséges kombinációknak csak a felhasználó képzelete szabhat határokat, és azt sejteti, hogy az abszolút elmegép létrehozása még a jövő zenéje.