Varga Zoltán - NLP Life Coach; kommunikációs tréning, önismereti tréning, nlp coach, life coach, business coach

Dzsósú elmosatja a tálat

Egy szerzetes így szólt Dzsósúhoz:

– Most léptem be a kolostorba, kérlek taníts engem!

– Megetted már a rizskásádat? – kérdezte Dzsósú.

– Igen, meg – felelte a szerzetes.

– Akkor a legjobb, ha elmosod a tálat – mondta neki Dzsósú.

Ezzel a szerzetes elnyerte a világosságot.

Mumon hozzáfűzése: Mikor kinyitja a száját, Dzsósú kimutatja epéjét. Kimutatja szívét és máját. De érdekelne, vajon ez a szerzetes hallott-e valóban az igazságról? Remélem, hogy nem tévesztette össze a harangot a korsóval.

Mumon verse:

Törekvésed a pontos értelmezésre

Gátolja megérkezésed.

Tudhatnád, hogy a láng is tűz!

Túl régen megfőtt már rizsed.

(Nincs Kapu kóangyűjtemény, 7. története)

Dzsósú (778–897) egyike a legnagyobb kínai zen mestereknek. Az első megvilágosodás élményét tizenhét éves korában élte meg. Ennek az élménynek leírására a következőt mondta: „Hirtelen tönkrementem, és hontalanná lettem.” Ez az, amit úgy mondanak, hogy ki lett dobva a nagy ürességbe. Ez az üresség fontos jelentéssel bír a zenben. Dzsósú zenjét az ajkak és a nyelv zenjének is szokták nevezni. Bár szavai az első pillanatban hétköznapinak, közönségesnek tűnhetnek, mégis megérdemlik a komoly figyelmet, és elmélyült tanulmányokkal lehet csak megközelíteni.

A fenti kóan egyike a legismertebbeknek. Dzsósú zen mestert gyors észjárása és a helyzetre való azonnali reagálása a zen történetének legnagyobb alakjává tették. Avatottaknak ebből a kóanból is kitűnhet, hogy Dzsósú egy pillanatra sem lép ki abból a látásmódból, amit megvilágosodása által elért. Minden helyzetben a tudat állapotát ismeri fel, és meglátja a tennivalót is, azt a lépést, amit a tudatnak a következő pillanatban meg kellene tennie.

Hányszor vagyunk úgy, mint a történetbeli szerzetes, hogy szeretnénk előrelépni valamilyen szellemi vagy gyakorlati úton, és nem tudjuk hogyan kell. Ilyenkor tanítókhoz fordulunk azért, hogy majd a mester megtanítja, mit tegyünk. Tanulni szeretnénk, de úgy, hogy valaki majd megmondja, mire kell rájönnünk, vagy majd elárulja a titkot, és így mi is beavatottak lehetünk. Sajnos ez a várakozásunk, ha zent gyakorlunk, nem lesz kielégítve. A zen egyik alapelve azt mondja ki, hogy a tan igazi átadása túl van a szavakon, túl van a tanításokon.

A történetből kiderül, hogy gyakran még a zen tanítványok is beleesnek abba a hibába, hogy igénylik ezt a fajta a tanítást a mestertől. A mai zen tanítványok modern emberek, akiknek a tudása, tájékozottsága sokszorosan felülmúlhatja a régi, a kolostorokban élő egyszerűbb gondolkodású szerzetesek tudását, ismeretanyagát. A mai ember nemcsak írástudó, de legtöbbször középiskolát is végzett, sőt egyetemi diplomával is rendelkezik. Szinte azt lehet mondani, mindent tud, ami tudható, minden ismerettel rendelkezik, amivel rendelkezni lehet. Mégis a mesterektől várja a megoldást!

Furcsa paradoxon, hogy aki meglátta az igazságot, az nem tudja elmondani, mit látott. Ami meg elmondható, az nincs kapcsolatban az igazság meglátásával. Akkor viszont, hogyan lehet továbbjutni a szellemi úton? Könnyen észrevehető, hogy az, ami miatt nem vagyunk harmonikusak, nem vagyunk teljesek, nem vagyunk egészek, az már nem az ismereteken múlik. Azt a képességet, ami továbbvisz, már nem lehet tanítani. Túl van a megmondhatóságon, a fogalmiságon; túl van azon, hogy valaki, ha mégoly mester is, pontosan megértethesse velünk.

Megettük-e már rizskásánkat? – kellene kérdeznünk magunktól. Tudunk-e eleget a szellemi útról, a tudat lényegéről? Nem olvastunk-e számtalan könyvet, hallgattunk előadásokat? Nem jártunk-e eleget különböző körökbe, gyülekezetekbe, szellemi társaságokba, hogy kellő ismereteket szerezzünk az útról?

Ha igen a válaszunk, akkor fogadjuk meg Dzsósú válaszát, és mossuk el a tálat! Különösen akkor, ha években, tízévekben lehet mérni a szellemi úttal, a buddhizmussal, a zennel való foglalkozást. A tudatunk tele van mindenféle tudással, hihetetlen mennyiségű tapasztalattal rendelkezünk, mégis a szellemi úton való továbblépés nem ezek bővítésével, szaporításával lehetséges, hanem a látás, a tudat és saját magunk megtisztításával. El kellene mosnunk már a tálat, amelyből ettünk. Tisztítsuk meg a látásunkat, tisztítsuk meg tudatunkat.

Mindeddig az életben azzal foglalkoztunk, hogy mi történik körülöttünk, mit látunk, és az milyen összefüggésben van más látott dolgokkal. De nem figyeltünk a látásra magára. A cipőt vakartuk, pedig a láb viszketett. A látás megtisztítása nem azt jelenti, hogy kidörzsöljük a port a szemünkből, de azt sem, hogy jobban, pontosabban megfigyeljük a dolgokat. A dolgok is és a szem is maradjon ugyanaz, mégis legyünk képesek másképp látni! Kezdjünk el végre azzal foglalkozni, ami mindennek a gyökerénél van, ami azzá teszi a világot, ami a világ számunkra! Valósítsuk meg Dzsósú látásmódját, vagy azt a látásmódot, amit a szerzetes elért, amikor elnyerte a világosságot!

(Dobosy Antal fordítása és kommentárja. Megjelent: A Tan Kapuja Buddhista Egyház Tájékoztatójában 16. szám 2002. nyár)