Varga Zoltán - NLP Life Coach; kommunikációs tréning, önismereti tréning, nlp coach, life coach, business coach

Playback színház

Improvizáció a színházban

A legtöbb színész sokat gyakorolja az improvizációt; a nagy színészek általában kiváló improvizatőrök is egyben. Az improvizáció gyakorlása a legtöbb európai típusú színészképző iskola tananyagának része. Konsztantyin Sztanyiszlavszkij nagy hatású színészpedagógiai elgondolása szerint például a színésznek gyakran kell belső megérzéseire, átélt élményeire, színjátékos ösztönére hagyatkoznia, hogy feltárhassa az általa megjelenítendő figura belső történéseit, lélekállapotát.

Az improvizáció gyakorlásával a színész eltávolodhat a bevett vagy számára már elégtelennek érzett színészi panelek, sztereotip megoldások alkalmazásától, és a szerep vagy szituáció új oldalait fedezheti fel. Az improvizáció gyakorlása ugyanakkor segít a színésznek a koncentráció fenntartásában, a színpadi szituációk esetleges módosulására adott rugalmas reakciók kialakításában, valamint a kollégákkal való együttműködés folyamatos javításában.

Improvizáció sokféle alapról indítható: kiindulópontja lehet egy szöveg (például rövid dialógus, versrészlet, újsághír), egy valós vagy képzeletbeli tárgy, egy helyszín, néhány típus-karakter, egy adott cselekményváz stb. Az improvizáció formai szempontból lehet szöveges vagy szöveg nélküli (mozgásos vagy táncos); a résztvevők száma szerint lehet egyéni, páros vagy csoportos; végkifejlete szerint lehet nyitott vagy zárt (az előbbi esetben a játszók az improvizáció során azt vizsgálják, hogy mire futhat ki a jelenet, míg az utóbbi esetben azt, hogy milyen utakon lehet eljutni a kívánt végpontig).

Az improvizációs játékmód meghatározó jelentőségű volt a commedia dell’arte színjátékformában, illetve az ehhez hasonló vásári színjátékokban; a 20. században – többek között a már említett Sztanyiszlavszkij nyomán – meghatározó jelentőségűvé vált például Jerzy Grotowski, Giorgio Strehler vagy Peter Brook előadásainak előkészítő munkálatai során.

Az improvizáció mint eszköz a szűken értelmezett színházi világon túl is nagy jelentőségre tett szert: előszeretettel alkalmazzák például a drámapedagógia, a színházi nevelés vagy a drámaterápia szakemberei is.

a Playback Színház, a rögtönzések színháza

A playback színház az improvizációs színház olyan formája, amely az interaktivitást, a történetmesélést állítja a színházi előadás középpontjába: a nézők hangulatokat, életérzéseket, történeteket, álmokat osztanak meg, amelyeket a társulat zene kíséretében improvizálva játszik el. Fontos szerepe van a játékmesternek, aki meghallgatva a történetmondót, segít a szereplők kiválasztásában, közvetít a nézők, a szereplők és a mesélő között.

Egyik gyökere Jakob L. Moreno Stegreiftheater-e, amely 1921-23 között működött Bécsben. Ebben a színházban személyes történetek elevenedtek meg. A színészek az elmondott történeteket improvizálva játszották el. Így a spontaneitás és a kreativitás visszatért a színpadra. Moreno ebből a kísérletéből fejlesztette ki aztán a pszichodráma gyógyító módszerét.

Jonathan Fox 1975-ben új életre keltette Moreno színházi kísérletét. Megalapította az első playback színházat. Mára ez a műfaj közkedveltté vált, több száz ilyen színház működik szerte a világon. Használják a módszert oktatásban, üzleti életben, szórakoztatásban.

forrás: http://www.pszichodrama.hu