kilépés az életbe

…program a felnőtté válás útjára lépőknek

Amikor gyerekek voltunk, sokan azt hittük, hogy amikor felnövünk, akkor majd valami titokzatos változáson megyünk keresztül, aminek a következtében mások leszünk…

Aztán teltek az évek, és a nagykorúság után még mindig nem történt meg a várva várt csoda! Egy év, kettő, három és így tovább… Hogy is van ez?

Ti felnőttek! Mi kell a felnőtté váláshoz? Egy munkahely? Gyerek? Tulajdon, anyagi javak? Kötelezettségek? Nálatok mikor jött el a felismerés hogy:,,Juhhé! Felnőtt vagyok!”

Kapcsolatok – Változás – Alkalmazkodás

 Kapcsolatok – Változás – Alkalmazkodás

1.  Az iskolapadból a továbbtanulás vagy a munka világába való kilépés előtt állva egyre kevésbé engedhetjük meg magunknak azt, hogy döntéseinket a véletlenre bízzuk. Jelenlegi életkörülményeink egyre kisebb mértékben teszik lehetővé tétova döntéseink korrekcióját, következményeinek megváltoztatását és az újrakezdést, ami szülőre és gyermekre egyaránt nagy felelősséget (nem kevésbé nagy anyagi terhet) ró. Ez a tény motiválta, a csoport létrehozását is, hogy lehetőséget adjunk azok számára, akik jövendő életútjukat tudatosan szeretnék megtervezni.

Jó döntést racionális szempontok, képességeink/adottságaink és érzelmi jellemzőink egyidejű figyelembevételével tudunk hozni, a harmónia, és a produktivitás elérése érdekében.

Az egészséges élet feltétele, hogy vágyaink és a reális lehetőségek optimális mértékben érvényesüljenek választásaink során. Bármelyik oldal tartós figyelmen kívül hagyása az egyensúly megbomlásához vezet, testi/lelki jóllétünk rovására, vagy kudarcok sorozatát indítva el.

2Változás, alkalmazkodás – életünk gyakran ismétlődő kérdései, amelyek időről időre kihívás elé állítanak és válaszadásra kényszerítenek. Ez önmagában is stresszhelyzet, hát még, ha felkészületlenül ér??!! Minden életszakaszban más és más jellegű tudás az amire szükségünk van, hogy sikeresen vegyük az akadályokat.

Változás vs. állandósság – szükséges felmérnünk, hogy mi az, amihez ragaszkodunk mindenhová magunkkal viszünk vagy amiből nem tudunk kilépni? Előnyt jelent vagy gyengeséget? Tulajdonságaink segítik vagy gátolják előrejutásunkat?

3.  Olyan témákról gondolkodunk együtt, mint:

  • – pályaválasztás: vonzások, taszítások és reális lehetőségek
  • – milyen kapcsolati szükségleteid vannak, mennyire éled meg harmonikusnak őket, hogyan ápolod és hogyan teremtesz kapcsolatot. Választó vagy, vagy választott?
  • – konfliktuskezelés – hogyan generálódik, mit tudsz vele kezdeni? Megoldod, vagy elmész mellette, feszültséget kelt-e?
  • – tudod-e adottságaidat és képességeidet érvényesíteni, hogyan éred el azt, amit akarsz? Mitől tartasz?

Döntés – képesség: hogyan hozod meg, milyen szempontokat veszel figyelembe?

Racionális, vagy érzelmi? Nyersz, vagy veszítesz?

  • – A testi jelzések tudatosítása – intuíció vagy racionalizálás?

Lehetőséget kínálunk közel 4 napig együtt lenni egy olyan csoportban, amely védettségét a szakemberek biztosítják és ahol meg tudod tapasztalni azt, hogy milyennek látnak, mit gondolnak rólad és belőled ez mi mindent vált ki.

Módszer: páros kis és nagycsoportos játékos gyakorlatok, személyiség kérdőívek, képesség-tesztek, egyéni visszajelzések, tanácsadás

Igény szerint szülői konzultációt is tartunk egyéni, vagy csoportos formában hiszen tervezzük a szülői csoport létrehozását is

 Időpontok és helyszínek:

Időpont: 2012. Június 28-29-30 Július 01 | csütörtök-péntek-szombat-vasárnap

Budapest

Kezdés: Június 28. 18 óra

Befejezés: Július 01. 12 óra

A programok 9:30- 18 óra között zajlanak.

Időpont: 2012. Július 05-06-07-08 | csütörtök-péntek-szombat-vasárnap

Zamárdi

Kezdés: 05-én 18:00 óra

Befejezés: 8-án 12:00 óra

A programok 9:30 – 18:00 óra között zajlanak.

Étkezés, szállás saját költségen, lehetőséget felkínálunk!

A csoport min. 10, max. 16 fővel indul

Program díja:   38.500 Ft

Fizetés módja:  10.000 Ft   vissza nem térítendő előleg

Érdeklődni lehet a programtartóknál, Pap Juditnál vagy Goldschmidt Lizánál az alábbi elérhetőségeken:

  • Pap Judit – klinikai szakpszichológus
  • Tel.: 06-30-682-1146
  • Email:  juditpap@hotmail.com
  • Goldschmidt Liza – pszichológus,  coach
  • Tel.: 06-70-221-1106
  • Email:  goldschmidt.liza@selfskills.hu

 

Speak Your Mind

*

Ezt olvasta már?
img26235140


JÓBÓL KIVÁLÓ... | Vezetésfejlesztési, vezetői önismereti tanfolyam Vezetésfejlesztési, vezetői önismereti és kommunikációs (NLP alapú) tanfolyam, coaching gyakorlatok és tréning azoknak, akiknek fényesebbek az álmaik, mint az emlékeik és azoknak akiket ...