Hódítanak a duci próbababák

tumblr_m2fkfgBvnt1r8whd0o1_250Egy svéd ruhabolt vezetői úgy döntöttek, a vékony, természetellenesen tökéletes alakú próbababák helyett olyanokat helyeznek ki az üzletben, melyeken a z átlagos testalkatú és teltebb idomú nők is láthatják, hogy az egyes ruhadarabok hogyan mutatnának rajtuk.

A hasonló üzleteket időről-időre sok kritika éri azzal kapcsolatban, hogy kizárólag modellalkatú és sokszor egészségtelenül vékony bemutató babákat használnak.

Ezt elégelték meg a svéd üzlet vezetői, akik megváltak a cérnavékony csípővel, karokkal és combokkal rendelkező babáktól és olyanokat szereztek be, melyek jobban tükrözik a valódi nők alakját. Ezek teltebb idomokkal rendelkeznek és többféle is van belőlük az átlagos testalkattól a molettig.

A próbababák hamar világhírnévre tettek szert, a Facebookon már körülbelül 16 500-an osztották meg a róluk készült képet, amikhez több mint 2800 komment érkezett. A babák lecserélése marketingfogásnak sem volt utolsó, hiszen a svéd kommentelők közül többen is azt írták, hogy mostantól csak ebben az üzletben fognak vásárolni. “Végre mindenki láthatja, hogy mutatnának a ruhák az igazi nőkön. Mostantól csak itt fogok vásárolni!” – írja egyikük.

Nem lenne meglepő, ha ezek után az egész világon elkezdenék lecserélni a boltokban a próbababákat. Te hogyan fogadnád a teltebb babák megjelenését?

Forrás: FoxNews.com

Comments

  1. Na végre! Éppen itt volt már az ideje igazi női alaknak! :)

  2. Végre emberi!

Hozzászólás a(z) Gábor Szabó bejegyzéshez Kilépés a válaszból

*

Ezt olvasta már?
Two gold rings - reflected candles


Korábban csak egyszerű népi bölcsességnek tűnt az a megállapítás, hogy akik harmonikus házasságban élnek, azok egészségesebbek és hosszabb életre számíthatnak, most azonban kiderült, hogy valóban van igazságalapja mindennek. A kutatások ...