Varga Zoltán - NLP Life Coach; kommunikációs tréning, önismereti tréning, vezetői tréning, értékesítési tréning, értékesítő képzés, mély belső átalakulás, core transformation, nlp coach, life coach, business coach

A figyelem ereje, avagy “Életre kelteni a nőt…”

…avagy az imádat ereje!

Hogyan tegyünk valamit fontossá életünkben és adjuk meg azt a figyelmet, amit életünk során ritkán szoktunk megadni tevékenységeinknek! Workshopunk kimondottan hasznos olyan embereknek, akik tanulnak, sportolnak, vagy valamit szívesen csináltak korábban, de “valami” megváltozott! És ezt a megváltozott helyzetet szeretnék megvizsgálni és a figyelemben, imádatban rejlő erőt újra hasznosítani. Programunk alkalmazható még akkor is ha csak egyszerűen úgy érezzük, hogy “valami elmúlt” és szeretnénk újra érezni a “régi tűz” lángolását!

“Életre kelteni a nőt!”

Ha úgy követjük önmagunkat, ahogyan egy szerető szegezi a tekintetét elszántan a Kedvesére, tele csodálkozással, elragadtatással és hálával, önmagunk életre fog kelni, felébred, és mély érzéssel válaszol az imádat erejére, ez pedig elősegíti a saját fejlődésünket. Kezdjük azzal, hogy az Önmagunkkal való kapcsolatunkat munkakapcsolatnak tekintjük. Mik ennek a kapcsolatnak a feltételei? Esetleg egy párhuzam az emberi kapcsolatokkal segíthet nekünk ebben az ügyben, mivel bennük hasonló folyamatot figyelhetünk meg.

Ha szemügyre vesszük egy férfi és egy nő kapcsolatát, és feltesszük magunknak azt a kérdést, hogy valójában mit akar egy nő egy férfitól, a válasz elég nyilvánvaló.

Egy nő azt szeretné, hogy a férfi teljes, abszolút, egyáltalán nem elkalandozó figyelme csak rá irányuljon. Fürödni akar benne, elmerülni benne, és ha ezt megkaphatja egy férfitól, arra imádattal válaszol. Igazából nem akar semmi mást tőle, és minden, amit tesz – a kozmetikumoktól és a gyerekneveléstől kezdve addig, hogy vele megy, mint tengerész egy mezítlábas tengeri utazásra, vagy eltökélten ücsörög egy pléddel takarózva egy futballmeccsen – ezt a célt szolgálja. Minden szükséges lépést megtesz, hogy megszerezze ezt a figyelmet, és minél mélyebb ez a figyelem, minél jobban rá összpontosul, annál jobb.

Mi másért töltene órákat fiatalságának nagy részéből azzal, hogy különböző egzotikus járásmódokat és testtartásokat tanul meg, amelyekről úgy gondolja, hogy egyedivé és érdekessé varázsolják őt?

Miért tölt órákat a tükör előtt, tanítgatva önmagunkét mosolyogni, nevetni, összehúzni a szemöldökét, különböző tónusokban beszélni, amelyek sokféle hangulatot tudnak kifejezni?

Miért tanulja teátrálisan manipulálni a száját és a szemeit?

Miért fedi be az arcát és a testét bőrradírral, iszappakolásokkal és kozmetikumokkal, tűri a vegyi kezeléseket a haján, tölt órákat hajszárítóbúra alatt, fordít órákat a testszőrzet eltávolítására, a manikűrre, pedikűrre, a szempillák göndörítésére és a frizurájának rendbetételére?

Egy színésznő élete nem természetes neki, de tudja, hogy ezekkel a fortélyokkal szinte biztosan képes lesz magára vonni és elnyerni egy férfi figyelmét, legalább ideiglenesen, miközben végig rendelkezik azzal, ami behálózta a férfi elkalandozó figyelmét, és tudja, hogy akkor is hatással lesz rá, ha a férfi ráeszmél arra, hogy a nő mesterségesen hozta létre ezt a csillogás-villogást, amin megakadt a szeme és amire a figyelme jelenleg összpontosul.

És ha ez az, amit a nő akar, akkor mit akar a férfi?

Azt akarja, hogy a figyelme szabadon elkalandozhasson, amerre kedve tartja. Azt akarja, hogy szórakoztassák és mulattassák. A figyelme szétszórt és szeszélyes. Olyan, mintha a két nem teljesen más fajhoz tartozna, mindkettő a másik ellentéte. Ahhoz, hogy előre lássa, milyen irányt vesz majd a férfi elkalandozó figyelme, a nő alkalmazkodni fog a férfi érdeklődéseihez, amelyek hirtelen váltanak taktikát és irányt. Ha a férfit a számítógép érdekli, a nő rejtélyesen érdeklődést fejleszt ki a számítógépek iránt, még akkor is, ha korábban soha nem érdekelték. Ha a férfit a tudományok vonzzák, a nő is módot talál rá, hogy érdeklődni kezdjen irántuk, és hasznossá tegye magát a férfi számára, így a férfi figyelmének látóterébe kerül, miközben ő a pillanatnyi szenvedélyének hódol. Egy nő, aki igazi nő, akarja ezt a figyelmet, és bármit megtesz annak érdekében, hogy a kiszemelt férfi szétszórt figyelmét központosítsa, és magára vonja, akármennyire is megalázó, lealacsonyító vagy önfeláldozó ez a saját érdekeltségeivel szemben. Persze a nő végül teljesen feladhatja és követheti a saját érdekeltségeit, ha képtelen megszerezni a férfitól ezt a figyelmet ezekkel a fortélyokkal. De ha sikereket ér el ebben a játékban, akkor egy dolog, egyetlen egy dolog fogja érdekelni; egy teljes, komoly kapcsolat. Azt akarja, hogy elérjék, megérintsék, beteljesítsék. A beteljesülés egy nagyon enyhe szó, amely nem tudja igazából kifejezni azt a mély gyötrődést, ami jellemzi egy nő tapasztalatait a férfiakkal való kapcsolatában, és a szavak egyedül nem fejezhetik ki az őt kísértő érzéseket, a tökéletlenség és a csalódottság érzését.

A lelke legmélyén teljes szívéből azt szeretné, ha rátalálnának és megismernék.

És így minden nő megtanul csillogó vonzerővé válni, remélve, hogy egyszer majd egy férfi figyelme megakad rajta, még ha csak véletlenül is – és végül megpihen rajta, felmelengetve a szívét és megfürdetve a teljes imádatintenzív sugárzásában. Ritkán fordul elő, hogy egy férfi veszi a lapot, és sok nő, bár tehetséges és intelligens, mégis szükségesnek találja a személyes bűvölet különbözőformáihoz folyamodni, hogy megnyerje – vagy ellopja – egy férfi figyelmét. Az elbűvölés látszólag az utolsó menedékük.

Elbűvölni nem csak azt jelenti, hogy megbabonázni, elvarázsolni, rabul ejteni, de azt is, hogy mozdulatlanul tartani, megtartani valakinek a figyelmét azáltal, hogy nagyon érdekesek és elragadóak vagyunk, vagy akár kellemetlenek, rosszindulatúak, kötekedők, vagy komplett idióták. Bármi, ami kikényszeríti a figyelmet, lehet módszer, és amikor minden csábítás meghiúsul, akkor nem marad más, csak az idegbaj, a pszichoszomatikus betegségek és az apró személyes tragédiák szomorú, siránkozó és keserű technikái, ami a korabeli háziasszonyok közös fegyvere. Csábító vagy zsörtölődő, mindkét technika ugyanazt a funkciót szolgálja.

Egy nő ösztönösen tudja, hogy az életét beteljesítheti egy férfi, de nem biztos, hogy tisztában van azzal, hogy ezt nem lehet elérni egy átlagos kapcsolat során. Tudja, hogy valami szokatlannak kéne történnie, de hogy pontosan minek, az elillan előle, és az átlagos élet során keresgélése a férfiak között kudarcra van ítélve. Nem tudja, hogyan szerezze meg a figyelmét, de még ha meg is szerezné és megtartaná a férfi figyelmét, a Munka nélkül nem igazán tudna mihez kezdeni vele. Nem tudja, és az élet természetes rendje szerint nem is tudhatja, hogy csak a kölcsönös beavatás és átalakulás folyamatán keresztül szerezheti meg azt, amit a férfitól akar. A férfinak általában még kevésbé van erről tudomása, mert az ő érdekei teljesen kívül esnek a komoly kapcsolat tárgykörén. Ő csak azt tudja, hogy egy új játékot akar, és aztán, mikor végül megszerzi, gyorsan megunja és többé nem akarja azt a játékot…Akkor egy másik játékot akar, majd megint egy másikat. Amíg a figyelme folytatja ezt a szüntelen, nyughatatlan kalandozást, soha nem lesz beavatva.

Hogyan lehet összehozni ezt a két össze nem függő, de kölcsönösen viszonos fajt?

Mondja-e azt a nő a férfinak: Csak rám figyelj. Így tudod valóra váltani, amit keresel. Tudom, mit keresel. Legyél velem, legyél teljesen velem, egy pillanatra se vedd le rólam a figyelmedet. Verekedd át magad a szeretetem labirintusán és találj meg. Ha megtalálsz, megtalálod azt, amit keresel, amit egész életedben kerestél. Ha egy nő tényleg ezt mondaná egy férfinak, a férfi teste az alakjának megfelelő lyukat vágna a falba, ahol keresztülszáguldott rajta, mivel nem tudta elég gyorsan kinyitni az ajtót! Hogyan tudna egy nő meggyőzni egy férfit arról, hogy ezzel a kölcsönös viszonos beavatással valami nagy dolgot lehetne elérni; hogy ez a beavatás nem valahol a külvilágban, nem is mélyen önmagában, hanem a nőben van? Több tízezer éve ez a nők dilemmája, hogy hogyan értesse meg a férfival azt, amit a nő ösztönösen megérez a kölcsönös beavatás folyamatáról, anélkül, hogy reménytelenül összetörné a törékeny egóját. Mégis, egy nő hajlandó évekig nagyon türelmesen ülni és várni, hogy a férfi továbblépjen a nyughatatlan cselekvések, duma és izgalom állapotából, egy nyugodt állapotba, amelyben képes csak úgy ücsörögni és a nő mellett lenni; amelyben a figyelme abbahagyja a szüntelen kalandozást és teljes mértékben, abszolút a nőre irányul. A férfi, ha kész áldozatot hozni, egy különleges fajta alkímiai üzemanyaggá válhat, amit a nő méhének felmelegítésére kell használni, ami a beavatás szíve, és a megsemmisülése során a férfi teljesen elemésztődik, megsemmisül, miközben a nő életre kel. Csak amikor a nő már életre kelt, akkor tudja feltámasztani a férfit. Mint Ozirisznek, neki is bíznia kell az ő Íziszében, felajánlva magát önzetlenül üzemanyagként a nő belső tüzéhez, teljesen és hezitálás nélkül, anélkül, hogy tekintettel lenne önmagára, ugyanúgy, ahogy egy édesanya áldozná fel magát gyermekéért.

A férfinek meg kell tanulnia a nőtől ezt intenzív szívszaggató imádatot, aminek következtében a nő a férfinek akarja magát szentelni, anélkül, hogy magával törődne.

Egy nő tudja, hogyan kell a teljes figyelmét egy férfire összpontosítania. Ösztönösen tudja, hogyan kövesse a hangulatait és kedélyállapotait. Ő mindig ott van, mindig a férfivel van. Tudja, mire van szüksége. Tudja, mit érez. Jobban ismeri a szívét, mint maga a férfi. Megtanulta olvasni őt, mint egy könyvet. Ismeri a mozdulatait, testtartásait, hangját, hanglejtését és arckifejezéseit, a légzését. Még a legapróbb részlet is elárul valamit neki, és ő képes követni azt és vele lenni.

A férfi viszont, általában teljesen vak, ha a nő változásairól van szó. Nem látja és nem is láthatja a belső hangulatait és külső mozdulatait; nem tudja, hogyan kövesse őt, hogyan olvassa, és általában nem is törődik ezzel; az a véleménye, hogy a nőnek kell követnie őt, nem pedig fordítva. De ha a férfi szeretne beavatva lenni, mindenben követnie kell a nőt. Ha a nő pislog, neki is pislognia kell. Ha a nő boldog, neki is boldognak kell lennie. Ha a nő szomorú, neki is szomorúnak kell lennie. Ahogy a hangulatok összekeverednek, oda kell mennie, ahova a nő megy, azt kell tennie, amit a nő tesz, nem lemaradva, hanem mindig párhuzamosan. Fel kell adnia a nőért a lélegzetét, a szívét, az eszét, ragaszkodni hozzá, követni őt, eggyé válni vele; egyként mozogni, egyként lélegezni, egyként gondolkozni, egyként érezni, egyként érzékelni, ösztönösen, ahogy a nő teszi. Meg kell tanulnia a nő legalapvetőbb titkát – ‘bárhová is mégy, oda megyek én is’. Amíg a férfi a képzelt külső szabadságot választja, addig a jószágok életét választja, akik arra vannak ítélve, hogy egyik csillogó csábítástól a másikig vándoroljanak. Bárcsak a férfi tudná használni a teljes figyelmét…adni magát, ahogyan a nő tudja magát adni!

 Lényegében, ahhoz, hogy egy férfi elérje azt, amit tényleg el akar érni, meg kell tanulnia egy nőtől nőnek lenni, és ugyanakkor, megtartani a józanságát, miközben elveszíti a nemi identitását és felfedezi, milyen is egy nő. Ha egy nő véghez akarja vinni a saját beteljesedését, találnia kell egy férfit, aki hajlandó behatolni a nő mély belső titkaiba, azért, hogy elérjen egy igazi, komoly kapcsolatot. Az ilyen férfit hívják alkimistának. Szegény nő; nem mondhatja el, amit tud; hogy megvédje a férfi törékeny hiúságát, passzívnak kell látszania, várnia kell, nagyon óvatosnak kell lennie. Nem szabad megijesztenie a férfit. Csak akkor fedheti fel magát, ha a férfi már kitalált a labirintusból és megérkezett a nő barlangjába. Ekkorra a férfi már sokat veszített abból, amilyennek képzelte magát, mint férfi; a tűz már kiégette a nemi büszkeségét, és ő képes lesz úgy tekinteni magára és a nőre, mint ugyanannak az éremnek a két oldalára. Ez valódi hívogató utazás.

Hasonló módon, ha úgy tekintenénk önmagunkra, mint nőre, a beavatónkra, az igaz tanárunkra, és ha hatásosan ráirányítanánk a nyughatatlan, kalandozó figyelmünket, önmagunk életre kelne, ahogyan életre kel a nő, amikor a férfi figyelme ráirányul, teljesen, abszolút mértékben, állhatatosan.

Önmagunk műveletlen. Magára van hagyva, passzív marad, és nem tesz semmit. Egyszerűen csak tovább fog létezni, türelmesen kivárva a dolgokat. Önmagunk biztosítja a motivációt a munkához. Érti a munka szükségességét. Amellett, hogy alvó állapotban akar maradni, arra is vágyik, hogy egy magasztosabb célt szolgáljon. Meglepődhetünk azon, hogy valójában önmagunk az, aki iskolát keres. Önmagunk túl különálló, túl önelégült az ilyenfajta problémákhoz. Önmagunk furán viselkedik a mindennapi életben. Ahogy tanulmányozzuk a viselkedési mintáit, felfedezzük, hogy ezek a furcsaságok a düh és csalódottság jelei. Azért koslat a jelentéktelen dolgok után, mert ritkán engedjük meg neki, hogy az objektív funkcióját teljesítse. Ezekkel az átalakulásokkal egy időben, önmagunk is átesik egy sor változáson. De ezek a változások nem mesterséges zavarok önmagunk viselkedésében vagy kondicionálásában. Ezt nem szabad módosítanunk a transzformációs folyamat visszafordításától félve. Ha csak egy kicsit is megbabráljuk önmagunkat, tönkretehetjük a transzformációs szerkezeti tulajdonságait és adottságait. Önmagunk megfigyelésében nem szabad ítélkezőnek vagy bírálónak lennünk; pártatlanságra és elfogulatlanságra kell törekednünk. Nem azon dolgozunk, hogy önmagunkat megváltoztassuk. Nem mesterségesen kell megváltoznia, ha profitálni kívánunk a transzformációs potenciáljából. Meg kell értenünk, hogy ha közvetlenül megváltoztatjuk önmagunkat, akkor tudtunkon kívül megváltoztatjuk azokat a tényezőket is, amelyek az átalakulást lehetővé teszik. Ez pontosan az ellenkezője a személyes megerősítési módszereknek. Ahogy hozzáfogunk a munkához, Önmagunk és önmagunk közötti viszony kicsit távoli és feszült. Az egyetlen akarat, amit érvényesíthetünk önmagunk felett, az a figyelem akarata, de ez az akarat gyenge, ezért folyamatosan arra csábulunk, hogy azonosuljunk önmagunk alvásával.

A mindennapi élet során megtanulunk figyelmet akarni, de figyelmet adni nem. Alapfeltételezéseket készítünk önmagunkról, amelyek végül szilárd meggyőződéssé válnak. Ha önmagunk nem felel meg annak, amit saját magunkról gondolunk, hazudunk magunknak azáltal, hogy még jobban elvonjuk a figyelmünket önmagunkról.

Az időnk véges, csak korlátolt idő áll a rendelkezésünkre, nem az egész életünk.

Mielőtt az átalakulás elkezdődik, használnunk kell a figyelmünket, hogy tanulmányozzuk az átalakulás folyamatát és önmagunk felébresztésének módszereit. Továbbá, tanulmányoznunk kell a figyelem bevonásának módszereit önmagunk felébresztésének a folyamatába, a figyelem szüntelen jelenlétének módszereit, és aztán valahogy kifejleszteni az akaratot ahhoz, hogy a figyelmet önmagunkra irányítsuk. Általában nincs meg bennünk az akarat, hogy a figyelmünket szüntelenül önmagunkra irányítsuk. Egy bizonyos erősségű figyelem kell ahhoz, hogy elérjünk valamilyen eredményt. Ahhoz, hogy elérjük ezt az erősségű figyelmet, biztosítanunk kell magunknak egy külső erőforrást; kölcsönözhetjük is azt az akaratot, hogy teljes figyelmünket önmagunknak szenteljük, ha valamit hozzáteszünk. Ezt a kiegészítő erőt, ami a szükséges extra akaratot biztosítja nekünk ahhoz, hogy a figyelmünket önmagunkra tudjuk összpontosítani, imádatnak hívjuk. Az imádat egy érzelmi alkotórész, de nem önmagunk érzelme. Ez egy felsőbb érzés, amit Önmagunkban lehet felébreszteni. Ez azonban feltételezi, hogy az érzelmi központ teljes mértékben működjön, nem az a karikatúra, amit általában az igazi érzelmi központunknak gondolunk, nem a szellemi központból kiáradó gépies visszaverődések. Más szóval, mielőtt életre keltenénk önmagunkat, előbb azt a központot kell életre keltenünk, amelyik általában az összes emberi lényben halott, az érzés központot. Feltételezzük, hogy Önmagunk, mivel spirituális, speciális felsőbb erővel van felruházva, és sok bámulatos dologra képes. De az igazság az, hogy Önmagunk, a jelenlegi állapotában, eléggé korlátozva van. Csak két jellemzője van: a jelenlét és az a képesség, hogy irányítsa és összpontosítsa a figyelmet. Ha elérjük azt, hogy a figyelmünk abbahagyja a szüntelen kalandozást, és ugyanakkor felülkerekednénk azon, hogy elégedettek vagyunk a helyzetünkkel a lehetséges evolúciónkat illetően, akkor megtanulhatnánk önmagunkat transzformációs szerkezetként használni. Azáltal, hogy szándékosan közvetlenül önmagunkra irányítjuk a szüntelen figyelmünket, és követjük minden mozdulatát az imádat érzelmi erősségével, szoros kapcsolatot alakítunk ki önmagunkkal. Meg kell tanulnunk szerető szívvel megfigyelni nem csak önmagunk nyilvánvaló motor-központ tevékenységeit, de a hangulatait is, a gondolatait, a preferenciáit, és álláspontjait, tulajdonságait és gyengéit, amivel dicsekedhetünk, és amit inkább figyelmen kívül hagyunk. Hogyan figyelhetjük meg önmagunkat a rendületlen figyelmünk merev tekintete alatt, ha nem szeretjük azt, amit megfigyelünk? Hogyan fogunk egyáltalán emlékezni arra, hogy a teljes figyelmünket önmagunkon tartsuk, ha nem bilincsel le minket önmagunk, és nem vagyunk tele hálával minden pillanata iránt, megdöbbenéssel és elragadtatással?

Úgy kell követnünk önmagunkat, ahogyan egy szerető szegezi a tekintetét elszántan a Kedvesére, teljesen ráirányítani a figyelmünket önmagunkra, és nem engedni, hogy elkószáljon. Muszáj belepillantani önmagunknak abba a részébe is, amelyik lusta és nem akar dolgozni, és fokozatosan elkülöníteni magunkat tőle, kidolgozni a kiutat a hatása alól.

Ha megértjük, hogyan kelti életre a nőt az imádata, akkor azt is megértjük, hogyan használjuk ezt az imádatot arra, hogy önmagunkra összpontosítsuk a figyelmünket és hasonló módon életre keltsük.

Az egyszerű figyelem szellemi, de az imádat Önmagunk funkciója. Az imádat sokkal hatékonyabb.

Nyilvánvalóan, amikor önmagunk imádásáról beszélünk, nem valami romantikus és ostoba dologra gondolunk. Be akarjuk borítani önmagunkat ugyanazzal az imádó hangulattal, amit természetszerűen éreznénk egy szerető iránt a hagyományos értelemben véve. Bizonyos iskolákban néha bemutatókat tartanak a diákoknak, amelyeket önmagunk felébresztéséhez használt szél-és-víz technika analógjának szánnak – ami a lankadatlan figyelem kérlelhetetlen nyomás önmagunkra. Ezeknek a bemutatóknak némelyike arra a szerencsétlen sorsra jutott, hogy eltorzították és elidegenítették az eredeti jelentésüktől és rendeltetésüktől, és többé már nem látják el a valódi funkciójukat, ahogy ez gyakran megtörténik az oktatási eszközökkel, módszerekkel, és elképzelésekkel. Az egyik ilyen eszköz a Tibeti Buddhista iskolákban használt kisharang. A Dharma harangjának hívják, a tanítás harangjának. Külön meg kell jegyeznünk, hogy a Dharma harangjának hívják – a tanításénak – és nem a Sangha harangjának – a munkaközösségének- vagy a Buddha harangjának- a tanárénak, mivel ez a felébresztés módszerének és az átalakulásnak a bemutatása, élethű leírás valamiről, amit egy meghatározott módszerrel kell véghezvinni. Ha a harang peremét megdörzsöljük, rezgés kezdődik, és ha a harang már teljes hangmagasságban és rezonanciával rezeg, folytatnunk kell a búra peremének dörzsölését anélkül, hogy zavarnánk a rezgést, ha azt szeretnénk, hogy a rezgés megmaradjon. Ha hanyagok vagyunk, figyelmetlenek vagy bizonytalanok, megtörjük az áramlást és a csengés abbamarad.

Akkor újra kell kezdenünk.

Addig kell folytatnunk ezt a feladatot, amíg nem tudjuk elérni, hogy elkezdjen csengni a harang, és határtalan ideig csengjen. Ha elveszítjük a rezgést, az éneklő búrát lassan és óvatosan vissza kell vezetni egy határozott korláton túlra, egy rezgési küszöbön túlra, mielőtt újra egész hangot adna ki. Nem könnyű a búrát tényleg éneklésre bírni, ahogy egy nő felébresztéséhez, ehhez is türelem és ravaszság kell. Egy másik bemutató, amivel az iskolák önmagunk életre keltési folyamatát akarják megjeleníteni, a japán Shakuhachi. A Shakuhachi egy furulya típus. Készülhet bambuszból, rózsafából, juharfából, mahagóniból vagy akár műanyagból. A műanyag furulyán a legkönnyebb játszani, és a hangja tökéletesen megfelel a hagyományos zenének. Mindazonáltal, az igazi Shakuhachi az egy oktatási módszer és nehéz rajta játszani. A gyökér alapzatú bambusz Shakuhachi az igazi oktatási hangszer, mert csak a tökéletes, nem erőltetett légzés és a nemtörődöm odafigyelés – amit tiszta jelenlétnek és az imádat lényegi felsőbb érzése által táplált lankadatlan figyelemnek hívunk – fog rezgő és kiforrott hangot létrehozni. A Shakuhachi megtanítja, hogyan kell tökéletesen venni a levegőt, hogyan kell a lelkünket is kiadva belefújni a furulyába, mintha az utolsó leheletünket adnánk a halálnak, a végső szeretőnek. Ezeknek az eszközöknek mindegyike hűen tükrözi a felébresztett önmagunk rezgésének minőségét és magas szintjét. Mindegyik azt mutatja, hogy a felébresztett önmagunk állandó figyelmet és jelenlétet igényel, feltartóztathatatlan, de enyhe nyomással, amit az imádás kifinomult ereje táplál. Megtanuljuk az éneklő búrától és a Shakuhachitól, hogy Önmagunk meg fog halni – visszaalszik – abban a pillanatban, ahogy a figyelem, ami életre keltette, lankadni kezd vagy eltűnik, még ha csak egy pillanatra is. Ha tudatosan imádjuk önmagunkat, reflexszerűen fog reagálni az imádatunkra egy mély, felsőbb érzéssel. Ez a felsőbb érzés, amellyel Önmagunk válaszol az imádatunkra, segíti elő a saját fejlődésünket.

szervezése folyamatban

Comments

  1. Horvath Ernone says:

    Üdvözletem!

    Nem tudom ki vagy, de nagyon érdekesnek találom az írásodat, a Tibeti Iskola különben is megragadta a figyelmemet és pont erről, vagy ilyen kisharangszerű rezgő tányérról beszélgettünk egy kolleganőmmel, a gyógyulás, gyógyítás témakörében.
    Mindketten zongoristák vagyunk, akik szeretünk ráérezni a hanggal való gyógyítás témájára.

    Mikor egy szerettünk meghal, mi is vele halunk, mélyebben látunk önmagunkba és lelkiismeretünkbe.
    Van olyan, hogy hang szünet és a csendet sem véletlenük kívánjuk, ami ellentéte ennek a túl hangos és
    néha kegyetlenül robosztus világnak. Köszönöm és szeretettel küldöm üdvözletemet.

  2. Tisztelt Szerző!

    Nagyon érdekes volt írását olvasni. Különösen megragadott, amit a shakuhachi kapcsán írt, mert a jó fúvás tényleg olyan, “mintha az utolsó leheletünket adnánk a halálnak, a végső szeretőnek.”, és mindegyik fújás egyben a végső is.

    Szeretném azonban pontosítani a shakuhachiról leírtakat, talán nem lesz érdektelen. A shakuhachi nem furulya, hanem fuvola fajta. A furulyáknak, blockfötéknek ugyanis sípja van, amibe még egy laikus is bele tud úgy fújni, hogy a hangszer megszólaljon, míg a fuvoláknak csak egy kiképzett fúvókája van, amely lényegében egy luk, éles peremmel. Ezért a fuvolák megszólaltatását meg kell tanulni, s ez az egyik legfontosabb feladat a shakuhachi esetén is. Éppen ebből adódik, hogy a fuvoláknak nem egyetlen hangszíne van, mint egy furulyának, hanem hangszínek sokaságát tudja kiadni, nem beszélve arról, hogy a hangmagasság is befolyásolható a hangszer vagy az ajkak mozgatásával.

    Amire egyébként utal a shakuhachi kapcsán, az a suizen, vagyis a fúvásos meditáció, amelyben a shakuhachi nem hangszer, hanem zen-ki vagyis meditációs eszköz, s amely gyakorlatok funkciója éppen úgy a Buddha-tudat elérésének és megtartásának segítése, mint a zazené, az ülő meditációé. Az érdeklődőknek ajánlom figyelmébe az alábbi linket, ahol suizen gyakorlatokkal lehet megismerkedni.
    http://zentely.blogspot.com/

    Lázár

    • Kedves Lázár,

      Köszönöm az észrevételét gondolatmenetünkre. :)
      Korrigálni fogom a furulya-fuvola elírást.

      üdvözlettel
      VZ

  3. Furcsa egy cikk.
    Vannak benne gondolatok amelyek igazak és megalapozottak, valós megfigyeléseken alapszanak.
    Nagyobb része viszont egy kutató, keresgélő és rendszerezni, megérteni vágyó agy gondolatai. Ezek teljesen értékes törekvések. Csak hogy ezek a gondolatok még nem leülepedettek, még a csapongás és egyáltalán nem rendszerbe szedettség és megalapozottság állapotában vannak. Mondjuk úgy, mikor az ember elkezd gondolkodni valamin, vannak már tudásai, forrásai, de még nincs meg mindegyiknek a megfelelő fiókja, amit ott és akkor veszünk elő ahová az passzol.

    Jó törekvés, a téma fontossága, a figyelem ráirányítása, az önvizsgálat szükségességének kiemelése okán. Egy nagy előnye és hangsúlyosan dicséretre méltó, mivel a nők és férfiak egymás jobb megismeréséről és közelítéséről szól, az az, hogy – ha jól látom – , férfi írta, és, nem csak külső szemlélőként, hanem belső igénnyel a közeledésre. Egy férfi aki dolgozik magán, belső világát, hozzáállását figyeli.
    A magyarázatok, összefüggések, vonalvezetés tekintetében azonban még egy kiforratlan, nem tisztán fogalmazó, itt-ott zavaros és sok helyen jócskán megkérdőjelezhető. Tulajdonképpen felszínes. Én úgy látom, hogy még a gondolati csapongás és fejlődés állapotában van, még messze nincs a letisztultság és a közreadás állapotában.
    Az is lehet, hogy fordítás, akkor szokott előfordulni ilyen kissé zavaros összefüggéstelenség, plusz magyartalan fogalmazás.

    Kiemelve csak egyet pl,. mi az hogy a női beteljesülés egyenlő a gyötrődéssel. Ez alaptalan, főleg nem általános, és egyáltalán. A beteljesülés, a teljesség érzése csakis pozitív irányú dolog.
    Akkor pl. hogy a nő azért cicomázza magát hogy észrevegyék őt a szürkeségéből, valaki rátaláljon, életre hozza őt mint nő. Ez egy igen nagy férfi ego-ból született gondolat és beképzeltség.
    Valahol jó helyen kapiskál, de mégis tévirányban jár. A nő és a fiatal nő eleve szép, és ha testileg, lelkileg viszonylag egészséges életet él, akkor van kisugárzása és eleve a férfitekintet, figyelem és érdeklődés középpontjává, tárgyává válik. Az, hogy kozmetikázza magát, magát, törődik magával, az azért van, egyrészt mert esztétikailag és hygiéniailag fejlett és igénye van rá, öröme telik a szépségben, tisztaságban, a dekorációban. Így jobban is érzi magát a bőrében, neki is jobb és mondhatni, hogy ezáltal a kisugárzása is erősödik. (Nem csak a festék és a bőrradír által, hanem mert ettől jobban érzi magát! ) A férfiak tekintetében pedig azért, hogy jobban észrevegyék, és nehogy elvesszen a tömegben, az vehesse észre, akivel neki a leginkább dolga van, akire a leginkább vágyik, hogy észrevegye.

    A külsővel való manipulálás, a gesztusok, ami inkább ösztönösen jön, mint tükör előtti bepróbálás nyomán (!!), és az említett dolgok, azok a figyelem felkeltését és megtartását segítik. A belső lényre való figyelem, amiről a cikk ír, az egy másik dolog, egy következő, nevezhetjük így is. A kettőt nem kezeli helyén és világosan az írás, pedig ez a témája.
    De ez csak egy-két gondolat, amúgy tele van ilyen összecsúszó és látszatigazságnak is gyenge “észrevétellel”, eszmefuttatással.
    Egyszóval, olvastam már korábban néhány cikket a sefskills-től, ezek eddig nekem a helyükön voltak és tetszettek, ez mostani meglepő volt és egyben kakukktojás, enyhén szólva, bocsi, de szerintem amatőr alkotás.

    • Kedves Anikó!

      Köszönöm észrevételedet, izgalmas volt olvasnom gondolataidat.
      Úgy hiszem legalább egy félre- vagy elértést sikerülhet tisztáznom válaszommal.

      A cikk az ÖNISMRETről és a saját magunkkal való munkáról szól, a FÉRFI és NŐ kapcsolatáról csak másodrészt, úgymond metafórikusan.

      “Ha úgy követjük önmagunkat, ahogyan egy szerető szegezi a tekintetét elszántan a Kedvesére, tele csodálkozással, elragadtatással és hálával, önmagunk életre fog kelni, felébred, és mély érzéssel válaszol az imádat erejére, ez pedig elősegíti a saját fejlődésünket. Kezdjük azzal, hogy az Önmagunkkal való kapcsolatunkat munkakapcsolatnak tekintjük. Mik ennek a kapcsolatnak a feltételei? Esetleg egy párhuzam az emberi kapcsolatokkal segíthet nekünk ebben az ügyben, mivel bennük hasonló folyamatot figyelhetünk meg.”

      barátsággal
      Varga Zoltán

  4. Még két dolog.
    Ha már így fogalmaz a cím: “Életre kelteni a nőt”…:
    A nőt nem életre kelteni kell a nőben. Az már van, hiszen ha nem lenne, észre sem vette volna a férfi és nem is foglalkozna vele.
    Inkább a nőiségét úgymond megtermékenyíteni, egy olyan alapot adni, tapasztalni, ami a nőiség kibontakozásához, csodálatos megéléséhez (“beteljesüléshez” (!) ) vezet. Mert az viszont tényleg egy csoda és jó lenne, ha minden nő megtapasztalhatná. És az imádat valóban az, ami ennek alapot ad és megtermékenyíti, életre kelti.

    Még ha a cikk kusza is, de köszönöm a téma felvetését, és azt hogy egy férfi mer és akar imádni és ezt el is mondja. Ezzel alázattal és segítőkészen, kreatívan áll hozzá saját maga férfi lénye, a nő és női lénye, és az egész teremtés iránt.

    Mert a nő valóban imádja ha imádják. : )

    • Kedves Anikó!

      Ez az észrevételed különösen kedves lett idővel számomra. A “cikk kuszasága” jól mutatja a szabályozott angolkert és a dzsungel közti különbséget, amelynek én kimondottan örülök!
      Az élet utat tört magának…

      barátsággal
      Varga Zoltán

  5. És hát ne legyünk ünneprontóak, de szólni kell arról is, hogy nem olyan egyszerű azért a dolog, mint ahogyan most látszik, mivel az imádatnak is megvan a maga lélektana, amit figyelembe kell venni.

    Pl. csakis akkor működik, ha attól a személytől jön, akit a nő be is tud engedni az aurájába, aki neki is tetszik, és az sem mindegy hogyan, mennyire adagolja a férfi, hogy ne legyen túl sok sem, amit ad, amivel már esetleg éppen hogy elrontja, agyoncsapja a dolgokat; vagy az is fontos, hogy a nő az imádatot megfelelően értékelje, becsülje stb. …, vagyis hogy a dolog épp a helyén legyen.

    Tehát önmagában hiába imád egy nőt egy férfi, attól még közel sem biztos, hogy beteljesülésérzés lesz belőle, és boldogság mindkettőjük számára.

    Viszont ha igen, akkor az remek! : )

    • Kedves Anikó!

      Köszönöm észrevételedet, a “harang” megemlítése különösen tetszett!

      “Az egyik ilyen eszköz a Tibeti Buddhista iskolákban használt kisharang. A Dharma harangjának hívják, a tanítás harangjának. Külön meg kell jegyeznünk, hogy a Dharma harangjának hívják – a tanításénak – és nem a Sangha harangjának – a munkaközösségének- vagy a Buddha harangjának- a tanárénak, mivel ez a felébresztés módszerének és az átalakulásnak a bemutatása, élethű leírás valamiről, amit egy meghatározott módszerrel kell véghezvinni. Ha a harang peremét megdörzsöljük, rezgés kezdődik, és ha a harang már teljes hangmagasságban és rezonanciával rezeg, folytatnunk kell a búra peremének dörzsölését anélkül, hogy zavarnánk a rezgést, ha azt szeretnénk, hogy a rezgés megmaradjon. Ha hanyagok vagyunk, figyelmetlenek vagy bizonytalanok, megtörjük az áramlást és a csengés abbamarad.”

      barátsággal
      Varga Zoltán

Hozzászólás a(z) Horvath Ernone bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ezt olvasta már?
a try to see world better


A feloldódás korában élve, kétségkívül egyre inkább azok érvényesülhetnek, akik gyökértelenek, akik számára a társadalomnak, közösségeknek nincs már jelentése, akik számára a kötöttségek sem léteznek többé, amelyek a minket közvetlenül ...