Duálpárok: megmagyarázhatalan éteri kötelékek

Talán sokan találkoztak már életükben megmagyarázhatatlan úgynevezett „éteri kötelékkel”, amelyek nagyon megnehezítették életét. Azokra a se-veled se nélküled szerelmi kapcsolatokra gondolok, amelyek gyakorlatilag megmagyarázhatatlanok.

A duálpár két, különálló, erős lelket takar, akik saját kisugárzásuk tudatában képesek bevonzani a másikat.Több duálpárunk is lehet, nem mindenki olyan szerencsés azonban, hogy találkozzon életében akár egyel is.

Ez nagyon erős kettősség: vonzás-és taszítás is egyben. A döntés rajtunk áll: befogadjuk az életünkbe vagy továbbhaladunk nélküle?
Egy biztos, ez a hihetetlenül erős érzelmi kötelék nagyon megbolygatja életünket.

„A duálok azonos forrásból származó, a polaritás rendje szerint szétvált energetikai tudatok. A forrásuk, az alap mintázatuk ugyanaz, ezért örök vonzásban vannak, s keresik egymást a végtelenben. Az egyik a szellem síkjáról közelit, a másik pedig az anyag rendjéből. Nagyon sokáig nem találkozhatnak egymással, mert hiába nagy a vonzás, a taszítás is igen nagy. Ha találkoznak, és energiáik nem letisztultak, és elsősorban a szívcsakra nem elég nyitott, akkor akár ellenségek is lehetnek. Ezért nem volt megengedett számukra eddig a találkozás.”

A mindennapok és a választás

A duálpárok első látásra felismerik egymást és szerelembe esnek.(Asztrológiailag sok az átfedés a karmájukban). Kimondva vagy rejtve… de mindenképpen leszáll a „rózsaszín köd”, hiszen kapcsolatuk első időszakát a Vénusz uralja, azaz a szerelem, a szexualitás, és az őrült szerelmes egymásra találás dominál. Később a Mars veszi át az irányítást, és ez rengeteg megoldandó problémát hoz. Kérdés, hogy ezzel a pár megtud-e birkózni. Amennyiben igen, úgy akár örökre „összekapcsolódhatnak”. A kapcsolatot számtalan küzdelem, és örök feszültség kíséri.

Amennyiben szét is válik egy ilyen jellegű kapcsolat, érdemes megfejteni, miért is történt a találkozás. Erre több mód lehetséges: beszélgetés, kutatás útján, esetleg reinkarnációs visszavezetés, vagy spontán reinkarnáció (álom) formájában.

 

A két pólus

Mitől olyan nehéz a másik elfogadása? Képzeljük el a mágnes két pólusát: hasonló a helyzet ebben az esetben is. Látjuk a másikban önmagunk másik felét, ugyanakkor „másságát” is, amit nagyon nehéz befogadni. A duálpárok egymás komplementerei, úgy, mint a Yin és a Yang.

Tapasztalatok

Saját életemből és klienseim tapasztalataiból merítve elmondhatom, hogy a duálpárok kapcsán nagyon fontos a megfelelő időzítés. Van úgy, hogy ezek a párok találkoznak, ám az egyik fél még nem készült fel a másik befogadására, bár felismeri őt, ilyenkor teljes elfogadással ezt tudomásul kell venni.

Mindenképpen javaslom, hogy hívjuk Mihály arkangyalt ilyen esetben, hogy az éteri kötelék kapcsán segítsen könnyíteni szívünk fájdalmán. Önmagunk hiányzó részét akkor találjuk meg és engedjük be szívünkbe, ha önmagunkat már meggyógyítottuk.

forrás: anna.hu

Speak Your Mind

*

Ezt olvasta már?


A meditáció utazás belső világaink felé. Meg kell haladnunk a testet és az elmét. Ekkor fogadjuk be a korlátlan kozmikus energiát. További meditáció révén önismeretünk kibővül. Vizsgáljuk meg és értsük ...