Vagyongyűjtési 1×1 avagy Ferengi szabályok listája a megalapozott gazdasági felemelkedéshez

Anyabolygójuk az esős Ferenginár, melyet a Nagy Nágus és a Kereskedelmi Hatóság (eredetileg Gazdasági Tanácsadók Tanácsa, régebben a Felszámolók Bizottsága) kormányoz. Mint egész kultúrájuk, így a vallásuk is a kapitalizmus elvein alapszik: imáikat és pénzügyi felajánlásaikat az Szent Államkincstárhoz intézik annak reményében, hogy haláluk után beléphetnek az Isteni Kincstárba, illetve attól való félelmükben, hogy túlvilági életüket a Örökös Szegénység Kriptájában töltsék. A ferengik megalkotása többek szerint alig leplezett szatíra a stúdió és a hálózat vezetőivel szemben: a profit megszállottjai, etikátlan, intelligens, kifűrkészhetetlen, fejlett technológiával rendelkező férfi … [Read more...]

10 magyarázat a világvégére

A VILÁGVÉGE TUDOMÁNYOS MAGYARÁZATA Hogyan lesz a globális felmelegedésből új jégkorszak? 1. Kanadában évtizedek óta vizsgálják mélyfuratokkal a földtörténeti korokat és jól megállapíthatóan kiderült, hogy szinte pontos periodicitással ismétlődnek a hozzávetőlegesen a tíz-tízezer évig tartó jégkorszakok ill. jégmentes időszakok. Ezt abból állapították meg, hogy egy-egy kb. tízezer évet felölelő rétegben találtak pollenszemeket, majd a következőben nem, a rákövetkezőben újra, majd megint nem, így tovább, majdnem teljesen szabályos hosszúságú szakaszokban. Azt is megállapították, hogy minden valószínűség szerint jelenleg egy tízezer éves globálisan jégmentes időszak végén … [Read more...]

Bevezetés a Tarot világába

  A Tarot számos alapvető ősi tanítás megtestesítője, amely a szimbólumok nyelvét használja. Számos kultúra és hitrendszer jelképeit, és motívumait testesíti meg. A fontosabb szimbólumok célja mindig az, hogy olyasmit fejezzen ki, ami máshogyan nem mondható el. A szavak csak megpróbálják elmondani jelentésüket, teljes mértékben nem tudják kifejezni azt. Ez az ősi szimbólumnyelv feltehetően inspirálóan hat a tudatalattira, és ezzel felébreszti a kártyát olvasó ember intuícióját. Valószínűsíthető, hogy mindannyiunkat összeköt egymással, az "anima mundi", a világ lelke, amely magában foglalja az egykori, a mai, s az eljövendő lények valamennyi közös tudását. Elképzelhető, … [Read more...]

A tetőkertek hasznossága a kőrengetegben

  A napjainkban egyre gyakrabban zöldellő tető egyáltalán nem új találmány. Már az ókorban is gyakran használták az előkelőségek palotáit építők. A 21. században azonban nem a gazdagság és a fényűzés szimbóluma, sokkal inkább a városokból kivesző zöldterületek pótlásának egyik helytakarékos és ökológiailag is hasznos eszköze. A tetőkertek extra díszei az urbánus környezetnek, miközben hasznosságuk megkérdőjelezhetetlen. Az aszfalttal borított, házakkal zsúfolt szmogos városok levegőjének minőségét jelentősen javító tetőkertek - a Nemzetközi Zöldtető Szövetség adatai szerint egy négyzetméternyi zöldtető évente mintegy 0,2 kilogramm szálló port és szennyező részecskét képes kiszűrni … [Read more...]

NEMI SZEREPEK – A rendszert kritizálhatod, de a férfiak szerepét nem

  Nagy Beáta, szociológusnő kutatásai szerint a legújabb hazai jelenség az, hogy a vállalatoknál "üvegplafonba" ütköző nők felmondanak, és saját vállalkozást alapítanak. A társadalmi nemek, férfiak és nők egyenlő esélye kívánatos céllá vált napjainkban. A nemek közti különbségek biológiailag az Y kromoszómára vezethetők vissza. Erre rakódott rá az eltérő szocializáció, a nemspecifikus viselkedés és társadalmi szerep. A nők életére, tapasztalataira koncentráló tudományos írások nagyon régóta elkülönítenek két fogalmat, a biológiai nem ('sex') és a társadalmi nem ('gender') fogalmát. Az első a két nem anatómiai, biológiai különbözőségeire utal, a gender viszont mindazokra a … [Read more...]

10 biztos tipp, ha szökik az energia

  Bármennyire is küzdünk ellene, időről-időre úgy érezzük, hogy képtelenek vagyunk összpontosítani, legyűrni a napi rutint, mert egyszerűen nincs erőnk. Mindenkit megnyugtatunk: ilyenkor a hiba nem bennünk van, nem lehet mindig tudatosan élni, mert a napi rohanás – főleg így ősszel —, képes elvonni a figyelmet a legfontosabbról: a saját egészségünkről. Lemerülő szervezetünk újratöltéséhez akad azért néhány trükk, amivel akár néhány perc vagy néhány óra alatt felfrissíthetjük magunkat. Persze, ha mindez beépülne a napirendbe, és nem csak akkor rángatnánk elő kiemelt figyelemmel, ha már közel a baj, akkor egyenletesebb energiaszinttel nagyobb és hatékonyabb erőkifejtésre lennénk … [Read more...]

Milyen személyiség vagy a vércsoportod szerint?

 A tudósok ezt áltudománynak, babonának tartják, és egy tudományos vizsgálat sem tudta hitelt érdemlően bizonyítani; ettől függetlenül mégis  töretlen népszerűségnek örvend. Íme az egyes vércsoportok főbb jellemzői: 0-s vércsoport: Rendkívül nyitott és társaságkedvelő ember. Bár nagy felfedező, mégsem sikerül mindig befejeznie azt, amit elkezdett. Nagyon népszerű, ami nem véletlen, hisz szeret a középpontban lenni, emellett kreatív és magabiztos típus. A vércsoport Bár külsőleg nyugodtnak tűnik, olyannyira törekszik a tökéletességre, hogy belül gyakran ideges, feszült. Szégyenlős, lelkiismeretes, megbízható és érzékeny ember. Valamennyi vércsoport közül ő rendelkezi … [Read more...]

10 tulajdonság, amit érdemes eltanulnod a kutyádtól

  Az állatok nem variálják túl az életet: ha szeretnek valakit kimutatják érzéseiket, komolyan veszik a játékot és megbecsülik a barátaikat. És ez csak néhány azon tulajdonságaik közül, melyeket érdemes megtanulnod tőlük.   Koncentrálj egy valamire! Ha a kutyáknak valamilyen fontos teendőjük akad, összes figyelmüket annak szentelik. Ezt a tudást érdemes ellesned tőlük, hiszen ma már kutatások is bizonyítják, hogy rossz hatással van az emlékezőtehetségre, ha egyszerre több feladatot is el akarsz végezni, ráadásul sokkal lassabban haladsz, mintha csak egy valamire koncentrálnál és csak utána fognál bele valami másba. Sétálj minden nap! Akár két, akár négy lábon … [Read more...]

A színek használata

Színek alkalmazása csodálatos dolog, az egyik legcsodálatosabb. A színek gondolatokat, érzelmeket, érzéseket is kifejeznek. De a különböző színek mit is fejeznek ki, mit is jelentenek?   A piros szín jelentése A piros a vér és a tűz színe, de párosítják a veszéllyel, a szerelemmel, és a háborúval is. A piros egy olyan szín, amely képes a vérnyomás emelésére, növeli a légzésszámot, és felgyorsítja a belső folyamatokat. Kiemeli a képeket, a szövegeket, és képes az embert a gyors döntésre sarkallni. A piros szín a reklámokban valamilyen erotikus tartalomra utal, gondoljunk csak a piros ajkakra, a piros körmökre, vagy éppen a piroslámpás házra. Használják a veszélyforrások … [Read more...]

Most megtudhatod, mennyire vagy egoista!

Virágkorát éli az önző társadalom. De már nem sokáig, vélik a szakértők. A jövőbeli sikerek kulcsa a "szinegoizmus", vagyis a feladatok igazságos megosztása és a közös nyereség. Milyen előnyökkel jár az újfajta "énérzés"?  Minden szentnek maga felé hajlik a keze. Ugye ismerős a mondás? Az egoizmus, az önmegvalósítás különös nagyrabecsülést élvez. Önző társadalmunkban, ahol mindenki kizárólag önmagáért harcol, manapság féktelenül elharapózott, amit korábban a társadalmi konvenciók és a szociális kötelezettségek kordában tudtak tartani. Életünk olyan futópálya, ahol másokkal versenybe szállva munkánk eredményeit kizárólag mi magunk tesszük közzé. Az egyediség, a másoktól különbözés, … [Read more...]