A párkapcsolat kimondatlan törvényszerűségei

  James Hollis Édenterv című könyvében azt fejtegeti, hol rontjuk el a párkapcsolatainkat. Miért nem működik az örökkön örökké? Vagy éppen miért a szerelem érzésébe szerelmesedünk bele, a partner helyett. 1.    Ami benn van, az kivetül Ha van pszichénknek központi törvénye, akkor az így hangzik: „ami tudattalan, az kivetül”. Jung ezért mondta, hogy ha valamilyen belső helyzetet nem tudatosítunk, akkor az sorsként jelenik meg, rajtunk kívül. Amit nem tudunk magunkról, az a Másikra fog vetülni. Amikor találkozunk valakivel, akkor nem azt kellene megkérdezni magunktól, hogy „mi az, amit elvárok tőle?”, hanem azt, hogy „mit kérek a másiktól, amit nekem magamnak kellene … [Read more...]

Szülők: partnerek vagy ellenfelek?

  A gyereknevelésben az egyik legnagyobb dilemma, hogy hogyan működjenek együtt a szülők. Az első két-három évben ez még nem szokott problémát jelenteni, hiszen a baba aranyos, a gondozását könnyebb megosztani. Viszont miután eléri a negyedik életévét, nehezebb lesz a dolog. Jönnek a hisztik, a problémák, és a szülők egyre kevésbé érzik partnernek egymást. Ennek okára próbáltak fényt deríteni a kutatók.   A tanulmányt az egyesült államokbeli Ohio állam finanszírozta. A kutatók 112 családot figyeltek meg, melyeknél a gyermekek négy év körüliek voltak. A vizsgálat több mint két évig tartott. A kutatók megfigyelték, hogy míg az apa csak a játékba száll be és csak legózik … [Read more...]

Facebook-szindróma

A Facebook is szerepel az újkori válások leggyakrabban megjelölt okai között. A brit Divorce-online weboldal szakemberei 5 ezer válást tanulmányozva állapították meg, hogy minden harmadik esetben megjelenik a lassan mindenkit bekebelező közösségi portál, mint a helyrehozhatatlan házastársi konfliktusok forrása. A legnagyobb közösségi webszájt jelenleg 800 milliónál is több regisztrált taggal dicsekedhet, aktív tagjainak száma (akik legalább havonta egyszer belépnek az oldalra) is meghaladta már a 720 millió főt. Egyszóval egyre nagyobb az a közösség, amelyben egyre kisebb porszemnek érezhetjük magunkat. Sokan istenítik, mások támadják. Akad, aki ennek hála már a levegőt is szinte … [Read more...]

Szeretnéd tudni , hogy mikor hazudik a párod? Hasznos tudás!

A következő technikákkal megállapíthatjuk egy emberről, hogy hazudik-e. Ezeket a módszereket rendőrök és ügynökök is használják.Hasznos lehet munkaadóknak és munkavállalóknak, szerelmeseknek és barátoknak, mindennapi szituációkban. A csalás jelei Testbeszéd: Aki hazudik, kevesebbet gesztikulál, merevebb lesz, karjait, kezeit kevesebbet használja. Végtagjaikat inkább magukhoz szorítják, igyekszenek minél kevesebb helyet elfoglalni. Ha valaki nem mond igazat, kerüli a szemkontaktust. Füllentés közben hozzáérnek arcukhoz, szájukhoz, állukhoz. Megkaparják, vagy megdörzsölik az orrukat, vagy a fülük mögötti részt.   Érzelmi kifejezésmód és ellentmondások Az … [Read more...]

Szeretnéd megtalálni a boldogságot? Csak ennyi kell hozzá…

  Nincs időm arra, hogy téged nyitogassalak. Mondd el, hogy mit akarsz, fogadj el olyannak, amilyen vagyok, vagy ha nem, akkor váljanak el útjaink! Zanzásítva így lehetne megfogalmazni azt a szemléletet, mely mostanság a párkapcsolatokban uralkodik. Ha két ember valamilyen szinten vonzalmat érez egymás iránt, akkor elkezdődik az ismerkedési játék. Természetes, hogy eleinte tapogatózva, a másiknak való megfelelés igénye alatt zajlik a történet. Az idő, és a közös élmények hatására fokozatosan felsejlik a személyiségünk, az igazi énünk. Ha ez "bejön" a másiknak, akkor mellettünk dönt. Ha nem, tovább áll.   A felgyorsult, rohanó világunkban, türelmetlenségünknek … [Read more...]

Meglepő! önbizalomhiány okozza a féltékenységet!

Valljuk be, mindnyájan éreztünk már féltékenységet – még akkor is, ha nem volt rá különösebb okunk. De mit tegyünk, ha a szerelemféltés állandósul és betegessé válik bennünk? – A féltékenység nem egy érzelem, hanem egy állapot: több emóció (félelem, düh, sértettség, aggódás, szorongás) állandósulása – mondja Révész Renáta Liliána pszichológus. – A féltékenység alapja a kötődés. Erre utal az ismert, régi sláger is, a „Félteni kell". Ha valakihez szoros szálak fűznek, jól érezzük magunkat a jelenlétében, míg ha távol van, hiányzik: ez egyértelműen mutatja a kötődésünket. – Féltékenységről akkor beszélhetünk, ha rettegünk, hogy megbomlik a köztünk és a társunk között kialakult szoros … [Read more...]

Miért érzik ellenállhatatlannak magukat a férfiak?

Ha a férfiak az alkalmi szex kedvéért kalandokba bocsátkoznak, az esetek többségében túlbecsülik a nőkre gyakorolt vonzerejüket. A nők ezzel szemben inkább arra hajlamosak, hogy a ténylegesnél jóval kisebbnek ítéljék meg hatásukat a férfiakra. A férfiak magabiztossága a legtöbb férfi esetében nem ismer határokat, főleg akkor, ha a nők meghódításáról van szó. Nem ritkán fordul elő, hogy a kiszemelt nő nemet mond, ám a férfi a határozott elutasítást is igennek veszi. Mennyire jövök be a másik nemnek? Ez mindenekelőtt a villámrandik esetében fordul elő, amikor csak kevés idő áll az érintettek rendelkezésére, hogy a másikat megismerjék, s megítéljék, van-e esélyük szexre a … [Read more...]

A megbocsátás mágiája

Mindenkit érhet csalódás, mindenki lehet áldozat. Szinte mindenki mást kárhoztat saját boldogtalanságáért. Az áldozat archetípusa mélyen belerögződött az emberiség kollektív tudatába. A lelkükből feltörő negatív energiát addig-addig duzzasztják, erősítik, amíg a lélek már nem bírja tovább a terhelést, ad belőle a szívnek, az idegeknek, s talán utat enged a rákos sejtek szaporodásának is. Magyarul akár bele is halhat abba, hogy képtelen túllépni, képtelen megbocsátani.  Colin C. Tipping megbocsátás-kutatónak tartja magát, hiszen pszichológusként tíz évig foglalkozott ezzel a témával, és rájött, hogy nem elég megbocsátani, mert azzal az áldozat-szerep nem sokban változik.  Ahogy ő mondja: … [Read more...]

Amiben jobbak a nők: 11 dolog

11 dolog, amiben jobbak a nők, mint a férfiak Nem vagyunk feministák, szeretjük a férfiakat, mégis vannak dolgok, melyben a nők elképesztő képességekkel rendelkeznek, ösztönösebbek és intuitívabbak a férfiakhoz képest. Összeszedtünk 11 olyan dolgot, amiben a nők biztos jobbak, mint a férfiak.  1. Tisztábbak vagyunk A San Diego-i Állami Egyetem szakemberei az USA-ban végzett tanulmányaik során jöttek rá, hogy a férfiakkal teli irodák és a hímek íróasztalai koszosabbak, mint a nőké. A kutatók felfedezték, hogy ahol több férfi dolgozik, ott 10-20 százalékkal több a baktérium, mint a nők által belakott munkaterületeken. A tudósok szerint azért, mert a férfiak kevésbé hajlamosak a … [Read more...]

érzelmi intelligencia tréning

érzelmi intelligencia tréning avagy közösen és egyedül... Megszületésünk óta rá vagyunk utalva mások gondoskodására, szeretetére és törődésére, hiszen életünk első szakaszában az életbenmaradásunk függ attól, hogy vannak-e körülöttünk mások is. A későbbiekben óvodába, iskolába járunk és családban, közösségekben létezünk, folyamatosan másokkal körülvéve éljük a mindennapjainkat. Az emberek már a kezdetek óta, az ősi társadalmakban is felismerték az egymásrautaltság fontosságát, hiszen a különböző képességek együttes erejével voltak képesek megoldani a táplálék szerzést, vagy az utódokról való gondoskodás feltételeit megteremteni. A közösségek ereje megkérdőjelezhetetlen, meglétük az … [Read more...]