A gyermekkori megtömések többet ártanak, mint használnak

4_dont_force_feed_18hjhbu-18hjhe8Sok szülő úgy véli, hogy gyermeke egészséges fejlődéséhez az is kell, hogy mindent megegyen, ami a tányérján van, de kutatások beigazolták, amit eddig is sejteni lehetett: az evésre kényszerítés a gyerekek egész életére kihathat és egészségtelen étkezési szokásokhoz vezethet.

Amerikában az elhízott kamaszok aránya egyre jobban növekszik, ahogy az egyéb étkezési és emésztési zavarokkal küszködő serdülőké is. Ehhez egy felmérés szerint nagyban hozzájárul az, hogy az ilyen gyerekek szüleinek nagy része kiskoruktól kezdve keményen beleszólt abba, hogy mennyit esznek.

A leggyakoribb az, hogy valósággal megtömik a gyereket, mert túl vékonynak látják vagy úgy gondolják, hogy enélkül nem jut elég tápanyaghoz az egészséges fejlődéshez. A másik véglet, amikor a szülő kövérnek, túlsúlyosnak látja gyerekét és elveszi előle az ételt vagy rászól, hogy ne egyen annyit. Ez kisebb korban ugyanolyan ártalmas lehet, mint az előbbi módszer.

A több mint 2200 tini és 3500 szülő részvételével készült felmérésből az is kiderül, hogy még a tízes éveik közepén járó kamaszok nagy részének is a szülők mondják meg, hogy mennyit egyen.

“A szülők túl gyakran befolyásolják gyermekeik étkezési szokásait, akár azzal, hogy elveszik előlük az ételt, akár azzal, hogy több evésre kényszerítik őket” – nyilatkozta Katie Loth, a felmérés egyik vezetője.

“Nagyon meglepődtem, hogy néhány szülő szinte a küldetésének érzi, hogy mindent megetessen a gyerekkel, ami a tányéron van. Ez az 1950-es években még érthető volt, de azóta sokat javult a helyzet, így az ételadagok is jóval nagyobbak lettek. Azok a szülők, akik így gondolkodnak, meggátolják gyermekeiket abban, hogy megbízzanak szervezetük olyan jelzéseiben, mint a jóllakottság vagy az éhség érzése, pedig ez rendkívül fontos lenne ahhoz, hogy a későbbiekben megtanuljanak egészségesen táplálkozni.”

Loth szerint az étkezések gyakoriságát és az adagok mennyiségét a gyerekre kellene bízni és a szülőknek csak az étel minőségébe és fajtájába kellene beleszólniuk.

“A szülőknek szabad kezet kellene adniuk a gyerekeknek abban, hogy mennyit és mikor esznek. A felnőtteknek ebben az esetben az a feladata, hogy egészséges fogásokat tegyenek az asztalra, így a nem kívánt elhízást is elkerülhetik, ma már rengeteg egészséges receptet találni mindenhol. Hagy döntse el a gyerek, hogy mikor éhes és mikor lakott jól.”

A kutatásból érdekességképp az is kiderült, hogy legtöbbször az apák azok, akik erőszakkal megetetik gyerekeiket vagy elveszik előlük az ételt és kamaszkorban mindez gyakrabban fordul elő a fiúkkal, mint a lányokkal.

Forrás: Health.com

Speak Your Mind

*

Ezt olvasta már?
tumblr_m2fkfgBvnt1r8whd0o1_250


Egy svéd ruhabolt vezetői úgy döntöttek, a vékony, természetellenesen tökéletes alakú próbababák helyett olyanokat helyeznek ki az üzletben, melyeken a z átlagos testalkatú és teltebb idomú nők is láthatják, hogy ...