A férfiak szűz feleségre vágynak?

Meglepő eredményre jutottak egymástól függetlenül kutatók Ausztráliában, Németországban és Amerikában.

Egy felmérés során 25 és 35 év közötti férfiakat kérdeztek meg arról, hogy milyennek képzelnék jövendőbelijüket, és a férfiak jelentős százaléka megemlítette, hogy kifejezetten örülne, ha jövendőbelije szűz lenne vagy legalábbis kevesebb szexuális tapasztalattal rendelkezne nála.

A férfiak nagy része állította, hogy nem érezné problémának, ha ő lehetne az első a felesége életében és kisebb hányaduk állította csak, hogy ez őt zavarná. Az okokat vizsgálva sok szexológus állította, hogy ugyan a társadalom egyre elfogadóbb azzal szemben, hogy a nőknek is több partnerük legyen életük során, a férfi és női szexualitás még mindig másképp kezelik a modern társadalmakban is.

Most lehet hangoztatni a már jól bevált feminista szöveget, hogy amit szabad a férfiaknak azt miért ne tehetnék meg a nők is, és ebben van sok igazság. „De azt is el kell fogadni, hogy a szexuális szabadság terén sosem lesznek a nők a férfiakkal teljesen egyenrangúak” – állítja egy szexológus, a kutatási eredményeket látva. A legtöbb férfi ugyanis azt mondta, hogy nem kíváncsi ugyan a partnere szexuális múltjára, de zavarná, ha tudná, hogy jóval több partnere volt a párjának, mint neki.

A másik nagy kérdés, hogyan maradhatnának a nők szüzek, amikor a férfiak minél több partnerrel szeretnének kapcsolatot létesíteni, és a házasság előtti szex már teljesen elfogadottá vált? Erre sok férfi azt válaszolta, hogy ő sem kívánna várni a nászéjszakáig, de nem bánná, ha olyan nőt vehetne majd egyszer feleségül, akinek ő az első férfi az életében.

A szexológusok szerint a férfiak a kezdeti partnercserék után gyakran éreznek egy kis csömört, mire elérik húszas éveik végét, és már olyan nőre vágynak, aki nehezebben megszerezhető, és akinek tudnak újat mutatni.

Ráadásul a sok száz, vagy akár ezer éves, szinte belénk kódolt hagyományt, amely szerint a női tisztaság és ártatlanság fontos és nagy kincs, felrúghatták ugyan az új szokások és a 60-as és 70-es évek szexuális forradalmai, de nem biztos, hogy ehhez minden férfi alkalmazkodott. Sőt, egyre inkább úgy tűnik, hogy a legtöbb férfi a lelke mélyén, különösen, amikor hosszú távra keres párt magának kissé régimódian gondolkodik.

„Az a legnagyobb gond, hogy a médiában ma minden területen túlteng a szexualitás, és a legtöbb fiatal úgy érzi, szűznek és tapasztalatlannak lenni ciki. Pedig nem az, sőt lányok esetében, ha tovább várnak a szexuális élettel és a kevesebb a partnerük, akkor csökken a későbbiekben a fertőzések, nemi betegségek, sőt akár a méhnyakrák kialakulásának a kockázata is” – mondta egy orvos -szexológus.
Mindenesetre, a kutatási eredményeket látva, a szexológusok az alábbi ajánlásokat tették:
–       bármit is harsog a média, az ilyen anonim kutatások általában valóságosabb eredményt tükröznek, és ennek ismeretében nem ciki, és egyáltalán nem szabad kellemetlenül éreznie magát egy nőnek (de férfinak sem), ha még nincs szexuális tapasztalata, sőt…
–       senkinek nincs joga ítélkeznie mások felett a szexuális múltjukat illetően
–       és mindent összegezve azért ne a szexuális múlt legyen a döntő faktor a párválasztásnál, sokkal fontosabb, hogy két, minden téren összeillő ember kösse össze az életét.

forrás: askmen.com, fokuszbanano.hu

Speak Your Mind

*

Ezt olvasta már?


A szülők és már felnőtt korú gyermekeik közötti konfliktusok az idő előre haladtával egyre gyakoribbak és elmélyültebbek lehetnek. Egy vadonatúj tanulmány szerint a súrlódások különösen az anya és lánya között ...